NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Az új applikáció, amin a hírességek osztják egymást

Clubhouse alkalmazás
Clubhouse alkalmazás Szerzői jogok AP Photo
Szerzői jogok AP Photo
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Elon Musk, Oprah Winfrey, Mark Zuckerberg vezetnek beszélgetéseket ezen az új alkalmazáson, amely rövid időre a cenzúramentes internetezés lehetőségét is megteremtette kínaiak milliói számára.

HIRDETÉS

Tavaly áprilisban indult a Clubhouse nevű alkalmazás, ami egy egyszerű ötletre épül. A felhasználók érdekes embereket hallgathatnak, amint érdekes témákról beszélnek. Kicsit olyan, mintha a TED-ből appot csináltak volna, azzal a különbséggel, hogy itt a felhasználók váltogathatnak a témák között, hozzászólhatnak, illetve egy moderátor vesz részt minden beszélgetésen, nehogy az káoszba fulladjon.

Az alapítók célja az volt, hogy az emberek beszélgessenek, értelmes témákkal és beszélgetőtársakkal találkozzanak, a végén pedig úgy lépjenek ki az alkalmazásból, hogy többnek érzik magukat, mint a megnyitása előtt.

A Clubhouse-hoz csak meghívás útján lehet csatlakozni. Bár időnként érkeznek hírek a nyilvánossá tételről, az kitalálók egyelőre nem lépték ezt meg, amit azzal indokoltak, hogy lassan akarják növelni a felhasználói tábort, illetve új eszközöket is be akarnak építeni.

Az ötlet működőképesnek tűnik. 2021 elején 1500 júzerük volt és ehhez képest megdöbbentően sokra, 100 millió dollárra értékelték őket, ám az igazi nagy dobást az jelentette, hogy Elon Musk itt beszélgetett a Gamestar shortolása körüli Wall Street-i botrány középpontjában álló, Robinhood nevű pénzügyi alkalmazást birtokló cég vezérével, Vlad Tenevvel. 

A Clubhouse-ban egyébként is sok – többségében amerikai – híresség, így Oprah Winfrey vagy Ashton Kutcher is felbukkan, de a múlt héten Mark Zuckerberg is megjelent. Az is gyakran előfordul, hogy a hírességek beszélgetéseket is vezetnek.

A Clubhouse-nak február 1-jén kétmilló, más források szerint hatmillió felhasználója volt, értékét pedig egymilliárd dollárra becsülik, ezzel unikornis-startuppá vált (az unikornis a legalább egymilliárd dolláros értéket elérő startupok neve). Az elmúlt évben sokan az alapítók szemére vetették, hogy a moderáció hiánya a beszélgetésekben résztvevők számára sokszor bántó helyzeteket teremtett, ám paradox módon épp a szűrés hiánya tette izgalmassá az alkalmazást egy nagyobb közösség számára.

Néhány kínai e-commerce oldalon, így például a Tobaón 150-400 jüan (7-18.000 forint) közötti összegért lehetett meghívót vásárolni. Sok kínai élt is a lehetőséggel, hogy a Kína Nagy Tűzfalon átjutva szerezzen és osszon meg információkat.

A Clubhouse néhány napon át kínaiak milliói számára tett elérhetővé szűretlen és cenzúrázatlan információkat. Az emberek nyíltan beszélhettek például az ujgur kisebbség helyzetéről, Hongkongról vagy Tajvanról. A BBC beszámolója szerint szombaton egy 12 órás beszélgetés zajlott, aminek a „Működik koncentrációs tábor Hszincsiangban?” nevet adták, és ahol a többségi han kínaiak beszélgettek ujgurokkal. A beszélgetés nem a táborok létét kérdőjelezte meg, inkább személyes történeteken keresztül mutatta be, mi történik az országban, melynek lakói egy amerikai alkalmazáson kesztül szereznek tudomást egymás életéről, vagy szenvedéséről.

A Clubhouse-t azóta az Instagramhoz, vagy más nyugati közösségi platformokhoz hasonlóan betiltották Kínában.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Tisztességes versenyről tárgyalt Kínában Olaf Scholz

Ukrajnának nem elég jók az amerikai drónok - inkább kínait keres helyettük

Betiltják az al-Dzsazirát Izraelben