rendkívüli hír
Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

A karácsonyfa a 19. század derekán jelent meg Pest-Budán

Karácsonyi vásár ábrázolása a Vasárnapi Újságban
Karácsonyi vásár ábrázolása a Vasárnapi Újságban   -   Szerzői jogok  Forrás: Vasárnapi Újság, 1864. december 25.
Betűméret Aa Aa

Mikor jelentek meg először Pest-Budán tömegesen a gyermekeknek szánt játéktárgyak? Hogyan változtak az 1800-as években a karácsonyi ajándékozási szokások? E kérdésekre válaszol Szendrey Júlia családjának ünnepi hagyományait ismertetve Gyimesi Emese, az MTA történésze.

Hintalovakkal játszó kisfiúk, babaházaknak örülő kislányok, szépen feldíszített karácsonyfák, ízlésesen öltözött, mosolygó édesanyák – ők a 19. századi karácsonyok főszereplői a századfordulós fényképeken, amelyek bizonyos mértékben napjainkig meghatározzák az ünnepről kialakított képzeteinket. Ezek alapján egységesnek tűnhet a polgári családok karácsonyainak koreográfiája, holott az 1820-as évektől, az első pesti karácsonyfák megjelenésétől a századfordulóig igen sokat alakultak az ünnephez kapcsolódó szokások.

A karácsonyfa megjelenése

A főváros lelkes jótevőjeként, „Budapest vőlegényeként” ismertté vált Podmaniczky Frigyes emlékei szerint drezdai születésű édesanyja, a szász királyi miniszter leánya, Noszticz-Jankendorf Eliza első Pesten töltött éveiben (az 1820-as években) még „papirosból” készítette el a családi karácsonyfát, mivel a városban ekkor még nem árultak „fenyőgallyakat”. Az első magyarországi karácsonyfa-állító szerepéért a kulturális emlékezetben Podmaniczky mellett több arisztokrata család is verseng.

Az elsőség már a 19. században is eldönthetetlen volt: egyes újságok az óvodaalapító Brunszvik Teréz grófnőt, mások József nádor harmadik feleségét, Mária Dorottya hercegnőt tartották a szokás magyarországi meghonosítójának. Az 1840-es évekre már a városi polgárság köreiben is ismertté vált a karácsonyfa-állítás. Megjelentek a karácsonyi vásárok, különösen híressé vált a pesti Mikulás-vásár, amelyet rendszerint a Városház téren rendeztek meg.

Az 1860-as évek körül az egyre inkább kiteljesedő fogyasztói kultúra már kiemelt célcsoportként kezelte a gyermekeket. Ekkoriban jelentek meg Pest-Budán tömegesen a gyermekeknek szánt játéktárgyak. Míg a század első felében elsősorban finomságokat (például cukrozott gyümölcsöket) kaptak karácsonykor a legfiatalabb családtagok, a század közepétől egyre elterjedtebbé vált a legkülönfélébb játékok ajándékozása.

Szendrey Júlia gyermekeinek levelezésén keresztül ebbe a világba pillanthatunk be.

Szendrey Júlia gyermekei (Petőfi Zoltán, Horvát Attila, Árpád és Ilona) a korszak egyik legműveltebb értelmiségi családjában nőttek fel. Édesanyjuk 1857-től önálló irodalmi karriert folytatott, rendszeresen publikált a korabeli lapokban és sajtókiadványokban, apjuk, Horvát Árpád történész, egyetemi professzor a széles körű kapcsolati hálóval bíró, szintén történész Horvát István fia volt.

A gyermekek egyik nagybátyját, Gyulai Pált (aki Szendrey Júlia testvérét, Máriát vette feleségül) a korszak legjelentősebb irodalomkritikusaként tartották számon. Mivel Petőfi Zoltán az 1860-as évek elejétől nem Pesten, hanem Békés megyében élt nagybátyjánál és gyámjánál, Petőfi Istvánnál, féltestvéreivel rendszeresen levelezett. Ennek köszönhetően nyomon követhető, hogy a gyermekek milyen ajándékokat kaptak egymástól, szüleiktől, és az is, hogy ők maguk milyeneket készítettek.

Forrás: Gyermekszemmel Szendrey Júlia családjában, 2019. (Eredeti lelőhely: OSzK Kézirattár)
Szendrey Júlia Horvát Attilával, Árpáddal és Ilonával az 1860-as évek elejénForrás: Gyermekszemmel Szendrey Júlia családjában, 2019. (Eredeti lelőhely: OSzK Kézirattár)

Játékok és könyvek

Karácsonyi ajándékaim kivánatod szerint nagyon szépek voltak” – így kezdte karácsonyi beszámolóját 1864 elején a nyolcéves Árpád féltestvérének, Petőfi Zoltánnak írt levelében. Ezt követően részletesen, tételesen felsorolta, hogy milyen ajándékokat kapott karácsonyra. Négyféle játék (dáma, sakk, malom, ostábla) eljátszására alkalmas táblás játékok, „Két arasz kerületű gumi labda”, nyalánkságok („génuai cukros gyümölcsök”), „porcellán alakok” egyaránt megtalálhatók voltak a listán.

A könyvek hangsúlyos szerepe külön kiemelendő: „Andersen meséi” és a „Csizmás kandur” is az ajándékok között szerepelt. A kisfiú az Andersen-meséket feltehetően édesanyjától, Szendrey Júliától kapta, aki Magyarországon elsőként jelentette meg önálló kötetben a dán szerző műveiből német közvetítéssel készített műfordításait. A könyvet – amely néhány évvel korábban, 1857 karácsonyára jelent meg – számos újság „gyermekek számára igen alkalmas”, szép karácsonyi és újévi ajándékként ajánlotta az olvasóközönség, különösen a szülők és a tanítók figyelmébe.

Szendrey Júlia az évek során minden gyermekét megajándékozta az Andersen-kötettel. Elsőként Zoltán kapta meg a könyvet születésnapi ajándékként még 1857-ben, közvetlenül a megjelenés után, majd az 1860-as évek folyamán a többi gyermek is. Ilona hagyatékában fenn is maradt a neki ajándékozott példány. Szendrey Júlia leánya még egy időskori interjújában is örömmel emlékezett vissza gyermekkorának karácsonyélményeire és édesanyjára, aki „nagyon szerette szépen megrendezni a karácsonyt” és „nagyon szeretett ajándékozni.” Az ajándékba kapott Andersen-meséket külön is kiemelte: „Nagyon büszke voltam, hogy olyan mesekönyvem van, amit édesanyám fordított magyarra: Andersen meséi.”

Szendrey Júlia gyermekeinek levelezése játéktörténeti szempontból is izgalmas forrás, mivel a fiúk ajándékai nem merültek ki a könyvekben, írószerekben és katonai játékokban, hanem számos pirotechnikai jellegű, látványos ajándékot is kaptak. Árpád 1864-ben arról is beszámolt, hogy mit kaptak Mikulásra és újévre: „Mikulásra pedig kaptunk az apátul két skatulya olyan port mely parázs vagy tűzre hintve a legszebb bengali világítást vagy görögtüzet álitja elö. Ujévre pedig 64 lap olyan papirost, mely meg gyujtva olyan mint a nap s oly nagy fényt terjeszt hogy az ember szeme el káprázik s leg kisseb hamuja sincs.” Ezek a mai szemmel veszélyesnek – és a 19. századdal kapcsolatban gyakran emlegetett klasszikus ajándékokhoz (hintaló, katonafigurák, babaház) képest különlegesnek – tűnő játékok a korabeli árjegyzékben és reklámhirdetésekben „ártalmatlan szobai tűzijátékként” szerepeltek.

Ajándék a szülőknek

A család kéziratos hagyatékában fennmaradt az egyik legkülönlegesebb olyan ajándék, amelyet Szendrey Júlia kapott a gyermekeitől 1865 karácsonyán: egy kis füzet, amelynek elején nagy, piros betűkkel szerepelt a főcím: Tarka Művek. Alatta az aranysárgára színezett egyes szám jelezte, hogy egy folyóirat első számát tartja kezében az olvasó. Ez a kéziratos lap egy 14 és egy 10 éves kisfiú műve volt: Horvát Attiláé és Árpádé. A Tarka Művek első füzetének hátoldalán fekete tollal olvasható a datálás: „1865. Decz. 24. Karácson este.” Az ajándékba készített „újsághoz” előszót is írtak, amelyben a füzetek készítésének célját is megjelölték: „Mi nem tudunk téged mással meglepni mint ezen kisérlettel […]. Ha csak pár élvezetes perczet is szerzend neked, igen megleszünk jutalmazva.”

Forrás: Gyermekszemmel Szendrey Júlia családjában, 2019. (Eredeti lelőhely: OSzK Kézirattár)
A Tarka Művek, a Horvát-fiúk kéziratos lapja, amelyet 1865-ben karácsonyi ajándékként készítettek Szendrey Júlia számáraForrás: Gyermekszemmel Szendrey Júlia családjában, 2019. (Eredeti lelőhely: OSzK Kézirattár)

Az első cikk édesanyjuk portréját nyújtotta az elképzelt olvasóknak: Költőnő és gazdasszony! cím alatt mutatták be Szendrey Júliát. Ez a karácsonyi ajándék több okból is figyelemre méltó. Egyrészt azért, mert a magyar történetírás igen kevés olyan forrást ismer, amely azt mutatja meg, hogy a gyermekek hogyan és mivel ajándékozták meg a szüleiket. A Tarka Művek mint ajándék ráirányítja a figyelmet arra, hogy nemcsak a gyakran emlegetett századfordulós presztízsajándékok történetét érdemes kutatni, hanem az olyan egyedi, személyes ajándékokét is, amelyek az adott család életének sajátosságairól árulkodnak.

Szendrey Júlia gyermekeinek esetében ez a sajátosság az irodalom „családi használata”, vagyis az az igény, amely őket ilyen típusú ajándékozásra késztette. A kéziratos „újságok” ajándékként és játékként egyaránt felfoghatóak, ugyanakkor mindkét minőségben utalnak a gyermek „szerkesztők” családi hátterére. A 19. század vége előtt általános jelenségnek tekinthető, hogy a gyermekeknek saját maguknak kellett a saját szórakoztatásukra játékokat kitalálniuk, mivel még sem a későbbi presztízsajándékként kapott játékok, sem a játszóterek nem voltak elterjedve. A játékok típusát nyilvánvaló okokból befolyásolta a családi közeg és a szülői példa. Mivel Szendrey Júlia gyermekei olyan családban nőttek fel, amelyben a publikálás gyakorlata és a korabeli kulturális élet jelenségeinek megvitatása mindennaposnak számított, egyáltalán nem meglepő, hogy éppen ezt a játékot választották édesanyjuk és önmaguk mulattatására.