Tizenéves hongkongit börtönöztek be a nemzetbiztonsági törvény alapján

Tony Chung (j) egy tavalyi hongkongi tüntetésen
Tony Chung (j) egy tavalyi hongkongi tüntetésen Szerzői jogok AP Photo/Kin Cheung
Írta: Németh Árpád
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Elszakadási kísérlettel, felforgatással vádolják, holott csak 19 éves. Óvadék ellenében sem védekezhet szabadlábról.

Egy tizenévest vettek őrizetbe az ellentmondásos hongkongi (kínai) nemzetbiztonsági törvény alapján. Tony Chung a második, aki ellen a megkérdőjelezett szabályozás alapján emeltek vádat.

HIRDETÉS

Az ügyészség elszakadási kísérlettel, pénzmosással és összeesküvéssel gyanúsítja. A Studentlocalism elnevezésű függetlenségi megmozdulás tagja óvadék ellenében sem védekezhet szabadlábról.

A 19 éves Chung a januárra kitűzött bírósági meghallgatásig a rácsok mögött marad.

A tizenévest egy, az Egyesült Államok konzulátusával szembeni kávézóban vették őrizetbe. Ő volt az egyike annak az öttagú csoportnak, amely menedékjogot tervezett kérni az amerikai diplomáciai misszióban. Rajta kívül a Studentlocalism két másik tagját is letartóztatták, őket azonban később óvadék ellenében szabadon engedték.

Az amerikai külügyminiszter elítélte a letartóztatást, és Chung, illetve a többi, hasonló okokkal bebörtönzött azonnali szabadon bocsátását követelte.

„_A Peking által ellenőrzött hongkongi kormányzat folytatja a közvélemény elhallgattatását, a rendőröket pedig politikai célokra használja_” – mondta Mike Pompeo.

Az ABC tudósításából nem derült ki, hogy az Egyesült Államok, amelynek diplomatái már tudtak Chung szándékáról, miért nem oltalmazta a diákot.

A többi, Kínát bíráló szervezethez hasonlóan a Studentlocalism mozgalmat is már korábban feloszlatták.

A Kína által Hongkongra erőszakolt nemzetbiztonsági törvény alapján egyébként az elszakadást célzó, az idegen erőkkel együttműködő, felforgató és terrorista bűncselekmények elkövetői akár életfogytig tartó börtönnel sújthatók.

Chungot megelőzően a nemzetbiztonsági erők először a 23 éves Tong Ying-kit-et tartóztatták le, aki motorkerékpárjával júliusban rendőrök közé hajtott – miközben a „_Szabadságot Hongkongnak_” feliratú zászlót lobogtatott.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Kínába látogatott az Európai Bizottság alelnöke

Kína leállítja a drónszállítást Oroszországnak - távol akar maradni a háborús konfliktustól

Évtizedes politikai izoláció után Kínában keres szövetségeseket a szír elnök