Az Oxfordi Egyetem által kifejlesztett vakcina hatékony és biztonságos – állapították meg független kutatók. Magyarország is ebből vásárol, sőt esetleg oroszból és kínaiból, amelyek hatásáról nem tudni semmit. Összesen kilenc koronavírus-oltást fejlesztenek világszerte.
Az oxfordi védőoltás tökéletesen működik, és a koronavírus elleni erős immunitást vált ki – állapította meg a Bristoli Egyetem kutatója.
„_Az oxfordi védőoltás pontosan követi a programozott genetikai utasításokat_” – szögezte le Dr. David Matthews, akinek a kutatásából az is kiderült, hogyan kelt a vakcina eredményesen immunválaszt.
A hagyományos – a legyengített vagy kis mennyiségű vírus felhasználásával készült – védőoltásoktól eltérően az oxfordi „_szuri_” az emberi testet alárendeli a vírusnak. A sejtek azonosítják a covid-fehérjét, és nagy mennyiségben kezdik termelni.
A beoltott személy immunrendszere felkészül a fertőzés azonosítására, ami ellen anélkül képes harcolni, hogy a betegség legyűrné.
„_A technológia mindeddig nem adott ilyen világos válaszokat, most már azonban tudjuk, hogy a védőoltás képes az elvártakra, és ez az első biztató hír a járvány elleni harcban_” – hangoztatta Dr. David Matthews.
Hasonló következtetésre jutott Sarah Gilbert, aki az Oxfordi Egyetem vakcinájának klinikai vizsgálatát irányítja.
Ugyanakkor a kormány tudományos főtanácsadója óvott a hurráoptimizmustól. „_Noha a kutatások és az eredmények biztatók, a vakcinák immunreakciót váltanak ki, és az eredmények kiértékelése már az idén megkezdődik, a védőoltások széleskörű beadása a legkorábban a jövő tavasszal kezdődik_” – mondta Sir Patrick Vallance.
A védőoltás feladata, hogy helyettesítse a közösségi távolságtartást és a maszk viseletét – mondta a szakértő.
A védőoltás „mellékhatása”
A bejelentés egybeesik annak a 28 éves brazil orvosnak a halálhírével, aki önkéntesként vett részt az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszercég koronavírus-vakcinájának klinikai tesztelésében. A halálát azonban nem az oltóanyag okozta, mert ő az úgynevezett kontroll csoportban volt, akik csak placébót kapott.
Vizsgált anyagot nem juttattak Dr. João Pedro R. Feitosa szervezetébe.
Szakértők azonban megjegyezik, hogy „_rendkívüli esetet_” a védőoltás is kiválthat, hisz egyetlen vakcina sem szavatol 100%-os hatékonyságot és biztonságot.
Az Oxfordi Egyetem védőoltásának klinikai vizsgálata egyébként folytatódik Brazíliában, ahol eddig 8000 önkéntes kapott vakcinát. Globálisan 20 ezerre tehető a vakcina-kísérletben részvevő önkéntesek száma.
Jelenleg egyébként összesen kilenc ígéretes vakcinát fejlesztenek világszerte.
Az oxfordi védőoltás
A vakcina a vizsgálatok felfüggesztése dacára is előreláthatóan elkészül 2020 végéig, illetve 2021 elejéig. A klinikai vizsgálatok felfüggesztése nem ritka a gyógyszeriparban. Az oxfordi vakcina vizsgálatát egyébként júliusban mellékhatások miatt szüneteltették egy rövid ideig.
A vakcina ára nagyjából 1200 forint lesz. A fejlesztő Oxfordi Egyetem és a gyártó AstraZeneca profit nélkül fogja értékesíteni.
A német Biontech védőoltása
Az amerikai Pfizerrel együttműködve valószínűleg 2020 végéig elkészül. Harmincezer önkéntest toboroztak a klinikai vizsgálatok harmadik szakaszára.
Az ára nagyjából 6000 forint körül várható injekciónként.
Az amerikai Moderna védőoltása
2020 végéig vagy 2021 elejéig elkészül. Húszezer önkéntesen tesztelik.
Körülbelül 9600 forintba fog kerülni.
A brit/francia Sanofi és GlaxoSmithKline védőoltása
A védőoltás várhatóan 2021 első felében fog megjelenni. A klinikai vizsgálatok utolsó, harmadik szakasza csak decemberben fog megkezdődni.
Ennek a védőoltásnak az ára egyelőre ismeretlen.
Az orosz Szputnyik V védőoltás
A Kreml szerint biztonságos, a kutatóknak azonban fenntartásai vannak. Az orosz egészségügyi intézmények és a védelmi minisztérium által kifejlesztett védőoltás elérhető, noha a klinikai vizsgálatok eredményét mindeddig nem publikálták.
A héten kezdték az önkéntes tesztelők toborzását azok után, hogy a vakcina gyártása már folyik.
A Szputynik V árát nem tették közzé.
A kínai SinoVac védőoltása
A kínai vakcina megjelenéséről egyelőre semmit sem tudni, noha Brazíliában már júliusban, Indonéziában pedig augusztusban kezdődött meg a klinikai vizsgálatok harmadik szakasza. Az eredmények a fiatalabb korosztály esetében biztatók voltak, az idősebbeknél azonban gyengült a szervezet immunrendszere. Rajta kívül még három védőoltás kifejlesztésén dolgoznak Kínában.
A Sinovac egyelőre nem tette közzé, mennyibe fog kerülni covid-vakcinája.
Magyarországon talán a jövő nyáron lehet vakcina
Az Európai Unió az Oxfordi Egyetem által fejlesztett vakcina beszerzéséről írt alá szerződést a gyártó AstraZeneca gyógyszergyárral.
Magyarország 6,5 millió oltóanyagot vesz, 13 milliárd forintért – a klinikai vizsgálatok eredményes lezárulta után.
Amennyiben az Oroszország és Kína is sikeres lesz a vakcinagyártásban, akkor a kormány tőlük is vásárol majd – mondta tegnap Gulyás Gergely.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint Magyarországon talán jövő nyárra lehet vakcina.