Newsletter Hírlevél Events Események Podcasts Videók Africanews
Loader
Hirdetés

Megnyitották Jeruzsálemben az Al-Aksza mecsetet - FOTÓK

Al-Aksza-mecset, Jeruzsálem
Al-Aksza-mecset, Jeruzsálem Szerzői jogok  Mahmoud Illean/AP
Szerzői jogok Mahmoud Illean/AP
Írta: Gábor Ács & AP / MTI
Közzétéve: A legfrissebb fejlemények
Megosztás Kommentek
Megosztás Close Button

A földre borultak a muzulmán hivők, és megcsókolták a szent hely talaját, mielőtt beléptek az újranyitott mecsetbe.

Több mint két hónap után megnyitották Jeruzsálemben az Al-Aksza mecsetet, az iszlám vallás harmadik legszentebb helyét.

A Templom-hegyen lévő mecsetet március 15-én zárták be, és a ramadán böjti hónap teljes időszakában is zárva volt, hogy megakadályozzák a koronavírus terjedését, mivel a hagyomány szerint szorosan egymás mellett imádkoznak a muzulmánok.

Vasárnap hajnalban muzulmán hívők százai gyülekeztek a kultikus, Nagy Heródes király idején terasszá feltöltött domb kapuinál, sokan közülük a földre borultak, és megcsókolták a talajt, amikor beléptek.

Mahmoud Illean/AP
Egy muzulmán hívő megcsókolja a földet, Al-Aksza mecset, Jeruzsálem Mahmoud Illean/AP

Az új egészségügyi rendszabályok szerint minden hívőnek magával kell hoznia saját imaszőnyegét, szájmaszkot kell viselnie, és az imádkozók között legalább két méteres távolságot kell tartani.

A Templom-hegyen két zárt terű mecsetben és mintegy száznegyven holdas szabad területen zajlik a muzulmán hitélet.

Mahmoud Illean/AP
A hívőknek saját imaszőnyeget kell hozniuk, Al-Aksza mecset, Jeruzsálem Mahmoud Illean/AP

A nyitás előtt alaposan fertőtlenítették és megtisztították az al-Aksza mecsetet és az aranykupolás Sziklamecsetet, aminek helyén i. sz. 70-ig a zsidók jeruzsálemi temploma állt, amit a rómaiak romboltak le.

Az izraeli biztonságiak teljes készültségben várták a hajnalban a mecsethez érkező muzulmán hívőket, mert a városban igen feszült a légkör, miután szombaton a rendőrök Jeruzsálem óvárosában lelőttek egy tévedésből merénylőnek vélt, autista palesztin fiatalt.

Mahmoud Illean/AP
Katonák biztosítják a rendet a jeruzsálemi óvárosban Mahmoud Illean/AP

Izrael az 1967-es háborúban elfoglalta Kelet-Jeruzsálemet - benne az óvárost -, az al-Aksza mecset környéke azonban a történelmi megállapodások értelmében a Vakf, az iszlám szent helyeket felügyelő bizottság gondnoksága alá került. A szent hely körüli békét a kényes status quo megőrzésével és az izraeli biztonsági erők jelenlétével igyekeznek biztosítani.

Izraelben az utóbbi hetekben fokozatosan visszaszorult a járvány, de az utóbbi három napban enyhe emelkedést mértek az újonnan fertőzöttek és a súlyos betegek számában.

A koronavírus megjelenése óta 17 012 izraeli fertőzöttet tartottak nyilván, akik közül 14 811-en már meggyógyultak. Jelenleg 36-an vannak súlyos állapotban, közülük 34-en lélegeztetőgépen. A halálos áldozatok száma eddig 284 volt.

Mahmoud Illean/AP
Ima napfelkelte előtt a muzulmánok jeruzsálemi szent helyén Mahmoud Illean/AP

Mekkát a nagyközönség továbbra sem látogathatja

Szaúd Arábia mintegy 90 ezer mecset újranyitására készült fel, fertőtlenítették az imához használt takarókat, kézmosókat és a Korán, az iszlám szent könyv példányainak tárolására használt polcokat.

Az iszlám ügyek minisztériuma több millió példányban több nyelven küldte szét a tájékoztatót a nyilvános imák új rendszabályairól, amelyek szerint ima közben kétméteres távolságot kell betartani, állandóan arcmaszkot kell viselni, és tilos egymást kézfogással vagy öleléssel üdvözölni.

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
Megosztás Kommentek

kapcsolódó cikkek

Újra megnyílt a jeruzsálemi Al-Aksza mecset a palesztinok előtt

Újabb négy év börtönbüntetésre ítélték a koronavírusról szivárogtató kínai újságírót

A szudáni félkatonai alakulatok lebombáztak egy darfúri mecsetet, közel 80 halott