Nyitott Égbolt: az USA kilép

Nyitott Égbolt: az USA kilép
Szerzői jogok AP Photo
Írta: Peter Kristof
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

Donald Trump szerint Oroszország nem tartja tiszteletben a szerződésben foglaltakat

Kilép a Nyitott Égbolt szerződésből az Egyesült Államok – jelentette be az amerikai elnök a Fehér Ház Rózsakertjében.

HIRDETÉS

Donald Trump újságíróknak azt mondta, ugyan jó a kapcsolat Oroszországgal, de az oroszok nem tartják tiszteletben a szerződésben foglaltakat, ezért az Egyesült Államok kivonul az egyezményből. Trump ugyanakkor hozzátette, valószínűnek tartja, hogy a szerződést újratárgyalják majd.

A védelmi minisztérium szóvivője is azt hangsúlyozta, hogy Oroszország nem tesz eleget a szerződésben foglaltaknak.

- 2017 óta többször is jeleztük, hogy Oroszország megsérti az egyezményt. Ennek egyik példája, hogy erősen limitálták Kalinyingrád megközelíthetőségét, ami jelentősen csökkenti az átláthatóságot egy erősen militarizált övezetben – fogalmazott Jonathan Hoffman.

Az orosz külügyminiszter-helyettes, Alekszandr Grusko úgy reagált, az amerikai kilépés az egyezményből komoly csapás Európa biztonsága szempontjából.

A 2002-ben életbe lépett Nyílt Égbolt szerződést több mint 30 ország írta alá, köztük Magyarország is. A szerződés célja a bizalom erősítése, a katonai tevékenység átláthatóságának biztosítása. Ennek értelmében a résztvevők kölcsönösen engedélyezik fegyvertelen megfigyelő repülőgépek átrepülését légterükön.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Oroszország is kilép a Nyitott Égboltból

Kinyittatná a templomokat Trump

Trump le akarja váltatni a bírónőt, mert az rosszakat mondott róla korábban, tehát összeférhetetlen