Oroszország is kilép a Nyitott Égboltból

Oroszország is kilép a Nyitott Égboltból
Szerzői jogok  Susan Walsh/Copyright 2019 The Associated Press. All rights reserved.
Írta: Peter Kristof

A bizalmat erősíteni hivatott szerződésből novemberben az Egyesült Államok lépett ki.

Oroszország megkezdi a kilépést a Nyitott Égbolt szerződésbőlaz orosz külügyminisztérium pénteki közleménye szerint.

A kilépési eljárást a közlemény úgy indokolja, hogy Oroszország nem tapasztalt előrelépést a szerződés működésének útjában álló akadályok elhárításában

A Nyitott Égbolt szerződésből novemberben az Egyesült Államok lépett ki, mert az amerikai álláspont szerint Oroszország nem tett eleget a szerződésben foglaltaknak.

Az orosz diplomácia úgy reagált, hogy az amerikai kilépés komoly csapás Európa biztonsága szempontjából, mert felborította az egyensúlyt, valamint aláásta a megállapodás stabilizáló szerepét.

A 2002-ben életbe lépett Nyílt Égbolt szerződést több mint 30 ország írta alá, köztük Magyarország is. A szerződés célja a bizalom erősítése, a katonai tevékenység átláthatóságának biztosítása. Ennek értelmében a résztvevők kölcsönösen engedélyezik, hogy a légterükön fegyvertelen megfigyelő repülőgépek repülhessenek át.

kapcsolódó cikkek