rendkívüli hír
Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Kuszálódnak a "fapados" venezuelai puccskísérlet szálai

Maduro a két amerikai "zsoldos", Airan Berry és Luke Denman útlevelét mutatja
Maduro a két amerikai "zsoldos", Airan Berry és Luke Denman útlevelét mutatja   -   Szerzői jogok  -/MTI/MTVA
Betűméret Aa Aa

Egy amerikai őrző-védő cég szervezte hónapokon át azt az akciót, amellyel a venezuelai elnököt akarták megbuktatni. A végül meglehetősen fapadosra sikerült művelet az egész világ szeme láttára fulladt csúfos kudarcba. Közben az ellenzéki vezető, Juan Guaidó két tanácsadójáról kiderült, szerződéses partnerei voltak a biztonsági cég vezetőjének.

Tavaly ősszel 300 venezuelai katona szökött át a szomszédos Kolumbiába, hogy titokban létesített kiképzőtáborokban merész küldetést készítsenek elő: céljuk nem volt kisebb, mint elűzni a hatalomból a venezuelai elnököt, Nicolás Madurót, méghozzá - akkor még azt hitték - amerikai segítséggel.

A két hónappal később, vagyis 2019 novemberében végrehajtani szándékozott terv két részből állt:

  • az ország második legnagyobb városának számító, kulcsfontosságú kikötő, Maracaibo elfoglalása
  • a főváros, Caracas ezzel egy időben történő "lerohanása", Maduro főhadiszállásának légi úton történő megtámadása

Az elképzelések szerint "az amerikai szövetségesek fegyvereivel és éjjellátó kameráival felszerelt" exkatonák - az alakulat egyik fele - elfogták volna az államfőt, és így várták volna a Maracaiboból induló másik csapat érkezését. Ez a forgatókönyv azzal a lehetőséggel is számolt, hogy a venezuelai kormányerők számos tagja harc nélkül leteszi a fegyvert, és átáll a lázadók oldalára.

Nicolas Madurót amerikai helikopteren vitték volna az USA-ba, ahol kábítószer-terrorizmus miatt emeltek vádat ellene, és Juan Guaidó, a Washington támogatását élvező ellenzéki kulcsember (volt házelnök, akit a nemzetközi diplomácia máris az ország ideiglenes elnökeként kezel) átmenetileg Venezuela élére kerülhetett volna. Ez volt a terv. A valóság azonban másként alakult - ráadásul nem az eredetileg elképzelt időpontban, hanem jó fél évvel később, 2020 májusának első napjaiban.

Az amerikai támogatással is "akadt egy kis gond", erre utalt az is, hogy márciusban a kolumbiai hatóságok lekapcsolták a felkelőknek szánt, egészen pontosan csempészett fegyverszállítmányt, amelyben gépkarabélyok, éjjellátó szemüvegek és harci sisakok voltak. A fapadosra sikerült kiképzés alatt a venezuelai önkéntesek száma is megfogyatkozott, végül csupán hatvanan vettek részt az akcióban, két amerikai "zöldsapkás" mellett.

Féléves csúszás

A terv lényegében nem változott: a felfegyverzett önkéntesek észrevétlenül behatolnak Venezuelába, rajtaütéseket hajtanak végre katonai bázisokon, és forradalmat robbantanak ki az elnök ellen. A Silvercorp USA amerikai őrző-védő cég hősiesnek szánt missziója azonban gyorsan kudarcba fulladt, és nevetség tárgyává vált.

Az ún. „Gideon hadművelet” már megindításakor bukásra volt ítélve, ugyanis az AP amerikai hírügynökség már napokkal korábban beszámolt (!) a "titkos (!) puccskísérletről".

Az akciót két ember tervelte ki: a Silvercorpot vezető Jordan Goudreau, aki egykor Afganisztában és Irakban szolgált a különleges erők soraiban, illetve Cliver Alcalá, a venezuelai hadsereg nyugalmazott dandártábornoka, aki ellen vádat emeltek az Egyesült Államokban, ahol a venezuelai drogcsempészet egyik kulcsfigurájaként tartják nyilván, és aki jelenleg egy New York-i szövetségi börtönben vár a tárgyalásra. Alcalát áprilisban vádolták meg amerikai ügyészek azzal, hogy Maduro mellett ő is aktívan részt vett abban az összeesküvésben, amely révén a feltételezések szerint évi 250 millió tonna kokaint juttattak az USA-ba.

MTI/MTVA
-MTI/MTVA-

Azelőtt kudarcba fulladt, hogy elkezdődött volna

A világsajtóban május első hétvégéjén terjedt el a hír, miszerint a venezuelai hatóságok nyolc terrorista zsoldossal végeztek, 13 további személyt, köztük két amerikai állampolgárt pedig elfogtak az északi partvidéken, Macuto közelében, egy "állítólagos inváziós kísérlet során".

Eszközöket is lefoglaltunk. Kábítószert, dollárt, fegyvereket, műholdas telefonokat, rádió adóvevőket és éjjellátó készülékeket. Rambót játszottak, hősködni akartak.
Nicolas Maduro
venezuelai elnök

Diosdado Cabello, a caracasi Alkotmányozó Nemzetgyűlés (ANC) elnöke szerint a háttérben az Egyesült Államok és Kolumbia állnak - "utóbbiból érkeztek a bűnözők motorcsónakon". Az elfogottak egyike venezuelai állampolgár, aki Cabello szerint "az amerikai drogellenes hivatalnak dolgozik".

A Factores de Poder nevű, miami székhelyű, Venezuelára fókuszáló YouTube-csatorna az állítólagos invázió meghiúsításának hírére közzétett egy videót. A felvételen Goudreau és egy Javier Quintero Nieto nevű férfi magára vállalta a „Gideon Operation” névre hallgató, félresikerült partraszállást, és azt mondták, hogy további katonai akciók is folyamatban vannak. Hangsúlyozták: céljuk "Nicolás Maduro kormányának megdöntése, és a politikai foglyok szabadon engedése".

A Gideon-hadművelet tehát pont a visszájára sült el: Maduro ellen nemhogy puccsot nem hajtottak végre, ellenkezőleg: a caracasi propagandagépezet malmára hajtották a vizet, mégpedig bőségesen. Az elnök már azelőtt is gyakran emlegetett ellene készülő puccsokat, mostantól konkrét példa is van a tarsolyában, amit előhozhat.

"Washington nem tudott róla"

A venezuelai ellenzék és az amerikai hatóságok szerint Maduro, illetve szövetségesei rendezhették meg a támadást.

A venezuelai belpolitikai válság tavaly januárban mélyült még tovább, miután Juan Guaidó Venezuela ideiglenes elnökének kiáltotta ki magát. Guaidót térségbéli és nyugati országok egész sora - élükön az Egyesült Államokkal - ismeri el ideiglenes államfőnek mindaddig, amíg szabad választásokat nem tartanak. Mindennek ellenére Maduro meg tudta őrizni a hatalmát, elsősorban a hadsereg és a kulcsfontosságú szövetségesek - Kína, Oroszország, Kuba, Törökország -támogatásának köszönhetően.

Azt valójában semmi nem támasztja alá, hogy Washington tényleg tudott volna a készülő katonai puccsról. Mike Pompeo amerikai külügyminiszter annyit mondott, hogy minden eszközt be fognak vetni azért, hogy az elfogott két amerikai állampolgárt hazaszállítsák, illetve hangsúlyozta: az amerikai kormány közvetlenül nem állt kapcsolatban az akcióval. Ahogy fogalmazott: "ha nem így lett volna, minden másképpen történik."

Guaidó két tanácsadója lemondott

Az ellenzék élén álló Juan Guaidó az első perctől visszautasította a feltételezést, miszerint bármi köze lett volna a puccskísérlethez. Két tanácsadójáról - a Miamiban élő stratégáról, Juan José Rendónról és az ellenzéki törvényhozóról, Sergio Vergaráról - azonban olyan hírek láttak napvilágot, miszerint korábban 212 millió dolláros szerződést írtak alá a történtek mögött álló egyik kulcsfigurával, Jordan Goudreau-val. Hogy mindennek lehet-e bármi köze a balul elsült május eleji katonai akcióhoz, nem tudni, mindenesetre Vergara és Rendón hétfőn távoztak Guaidó stábjából.

A brit The Guardian keddi értesülései szerint már 40-nél jár a puccskísérlettel kapcsolatban őrizetbe vett személyek száma, legutóbb hétfő hajnalban fogtak el három embert a Caracastól nyugatra lévő Carayacában. A hadsereg közlése szerint olyan "terroristákról" van szó, akik azért érkeztek az országba, hogy békétlenséget szítsanak. Az őrizetbe vettek közül sokakat Venezuela leghírhedtebb politikai börtönében, a El Helicoidéban tartanak fogva.

Közben még gazdasági válság és járvány is van

Az egykor gazdag olajállam évek óta történetének egyik legsúlyosabb gazdasági válságát éli át, miközben súlyos krízisbe jutott az egészségügyi rendszer is. Komoly gyógyszerhiány alakult ki, nincs utánpótlás gyógyászati eszközökből, ráadásul a koronavírus-járvány a dél-amerikai országban is pusztít.

Április elején az ENSZ 90 tonnányi segélyt küldött nekik, egyebek mellett 28 ezer egészségügyi védőfelszerelést, lélegeztetőgépeket és víztisztításra szolgáló eszközöket.

Forrás: MTI + vox.com + The Guardian