rendkívüli hír
Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Márciusban hatalmasat zuhant az európai turizmus

Az üres Szent Péter tér a Vatikánban 2020. március 10-én
Az üres Szent Péter tér a Vatikánban 2020. március 10-én   -   Szerzői jogok  Andrew Medichini/The Associated Press
Betűméret Aa Aa

Tavaly márciushoz képest 68,4 százalékkal költöttek kevesebbet a turisták Európában, mint egy évvel korábban, 2019 harmadik hónapjában. A legdrámaibb visszaesés Olaszországban történt, ott 96 százalékkal estek az idegenforgalmi költések márciusban.

A svájci UBS bank tanulmánya szerint Európában a kínai állampolgárok költései zuhantak leginkább, 84,6 százalékkal.

Hasonló hónapok jöhetnek

A jelentés szerint a márciusihoz kísértetiesen hasonló adatok várhatók áprilisban is. Miután a légiközlekedés gyakorlatilag az egész világon szünetel, a turisztikai bevételek is drámait zuhannak. A Turisztikai Világszervezet még március végén közölt egy előrejelzést, mely szerint 2020-ban 20-30 százalékkal csökkenhet a nemzetközi utazók száma 2019-hez képest. Könnyen lehet azonban, hogy ez az adat még a 20-30 százaléknál is rosszabb lesz idén.

Ázsia kezd nyitni

Szombaton számoltunk be arról, hogy a kínai nagyfalnál ismét megjelentek a turisták, bár az óvatosság érezhető. Nagyon sokan maszkot viseltek.

The Associated Press
Turisták a kínai nagy falnál 2020. április 14-énThe Associated PressAndy Wong

Mi lesz a magyar turizmussal?

Magyarországon a turizmus húzóágazat, a GDP csaknem 11 százalékát adja, és több mint 400 ezren dolgoznak benne. Az abban tevékenykedő kis-és középvállalatoknak szinte nincsenek tartalékaik, így a mostani leállás számukra katasztrofális következményekkel, akár bezárással is járhat.

Orbán Viktor miniszterelnök március 10-én, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitóján azt mondta, hogy a világjárvány miatt a „a turisztikai szezon idén kampó”.

Néhány nappal később a kormányfő bejelentette, hogy a járvány miatt súlyos gondokkal küzdő szektorokban, mint a turizmus és a vendéglátás a munkáltatók járulékfizetési kötelezettségét és a turizmusfejlesztési hozzájárulást elengedik június 30-ig.

A főváros már most készült a koronavírus-járvány utáni időszakra. A Budapesti Fesztivál és Turisztikai Központ (BFTK) egy kisfilmmel invitálja a magyar és külföldi turistákat. A képeken feltűnnek Budapest általában élettel teli helyszínei: a most csendes Hősök tere, az emberek nélküli Nyugati pályaudvar, vagy a Széchenyi Fürdő leeresztett medencéi.

MTI/Kovács Tamás
A szinte üres Szent István tér Budapesten 2020. március 25-énMTI/Kovács TamásKovács Tamás