Orbán szavaival kritizálja Karácsony az új törvénytervezetet

KARÁCSONY Gergely
KARÁCSONY Gergely Szerzői jogok Koszticsák Szilárd/MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap
Írta: Pálfi Rita
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Ha már nem segítenek, legalább ne akadályozzák a járvány elleni védekezést - idézi a magyar miniszterelnököt Budapest főpolgármestere.

HIRDETÉS

Ha már nem segítenek, legalább ne akadályozzák a járvány elleni védekezést - idézi Orbán Viktor magyar miniszterelnök múlt heti szavait Karácsony Gergely Budapest főpolgármestere a Facebookon. A politikus azt a törvényjavaslatot kritizálta, melyet kedden késő este Semjén Zsolt miniszterelnök nyújtott be, és mellyel korlátozzák a polgármesterek döntési jogát azzal, hogy előzetes jóváhagyásra lesz szükségük a megyei, illetve a fővárosi védelmi bizottságtól, melynek határideje akár 5 nap is lehet.

A kormány lényegében el akarja vonni a demokratikusan választott polgármesterek jogköreit - mondta a javaslatról Karácsony.

"Emberek egészsége és élete múlhat rajta"

Karácsony azt írja, hogy parlament elé terjesztett kormányjavaslat arról szól, hogy a közvetlen választói legitimációval rendelkező polgármesterek helyett a zömében rendőrökből, katonákból, olykor pártkatonákból álló védelmi bizottságok hozhatnak döntéseket.

A főpolgármester szerint sok baj van ezzel a javaslattal, "de leginkább az, hogy emberek egészsége és élete múlhat rajta. Márpedig nincs az a hatalmi akarat, ami többet érne az emberéletnél".

Karácsony utal arra a törvényre, melyet módosítana a javaslat, és ami azt írja elő, hogy veszélyhelyzetben törvény írja elő a közgyűlés, illetve a képviselőtestületek jogköreit a polgármesterek gyakorolják. "Ezzel a helyzettel eddig csak fideszes polgármesterek éltek vissza" . hangsúlyozta Karácsony.

A veszélyhelyzet nem lehet ürügy a választói akarat leradírozására

A főpolgármester arról is ír, hogy most számos azonnali, gyors döntést kell hozni a városvezetőknek, például idősgondozásra, szociális válsághelyzetek kezelésére, vagy akár a hajléktalan-ellátásra vonatkozókat.

Most nem napok, hanem órák, néha percek alatt kell reagálni. Ezt a felelősséget a választók októberben a polgármesterekre bízták. A veszélyhelyzet nem lehet ürügy a választói akarat leradírozására.
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere

Hogyan lenne képes felelősen mérlegelni például egy kerületi szociális helyzet kezelését a szakmájában mégoly képzett katonatiszt, rendőrtiszt, vagy tűzoltó, veti fel a kérdést Karácsony, emlékeztetve, hogy a kormány ebben a munkában feladatokat szabott, "de pénzügyi támogatást eddig semmilyen formában nem adott". Így megnövekedett és hatalmas felelősséget jelentő feladataikat egyre csökkenő bevételekből kell ellátniuk.

Ha már nem segítenek, legalább ne akadályozzák a járvány elleni védekezést – nem az enyém a mondat, de mindennél jobban...

Publiée par Karácsony Gergely sur Mercredi 1 avril 2020
A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Nagytakarítással készül a 150. születésnapjára Budapest

A koronavírus miatti visszaesés már a múlté, jövőre rekordév várható a légi közlekedésben

Új kórokozó nincs, de járványklinikákat kell felállítani Kínában