rendkívüli hír
euronews_icons_loading
Jégbe dermedt lakóépület

SOS – írja egy irkutszki lakóépület egyik ablakában. A falakat kívülről, de még belülről is vastag jégpáncél borítja. Dermesztő a hideg kint és bent egyaránt. A hányatott sorsú épületben még mindig emberek tengetik életüket. Egykor a repülőmérnöki iskola alkalmazottai voltak, amelynek a birtokában az épület is állt. Az iskola azonban 2009-ben bezárt, a bérleti jogokat pedig felmondták. Kezdetben öt, később már csak négy család azonban állhatatosan kitartott, és otthonaikban maradt. Egy ideig a fűtés és a vízellátás is működött, a csövek azonban idővel megrepedeztek, és télen szétfagytak. Az önkormányzat nem törődött a helyreállítással arra hivatkozva, hogy nem tulajdonosa az ingatlannak. Az orosz védelmi minisztérium ezzel szemben azt állítja, hogy a tulajdonosi jogokat még 2016-ban átruházta a városra, ezért azt javasolta a szerencsétlen lakóknak, hogy a bíróságon keressék igazukat. Az irkutszki kormányzónak végre megesett a szíve a bajba jutottakon, és arra utasította a hatóságokat, hogy egy hónapon belül találjanak szükséglakást a rászorulóknak. Kérdés, átvészelik-e addig a telet. A szibériai Irkutszkban január 19-én -18 fokot mértek.