Két túlélőt találtak, heten meghaltak. Huszonéves fiatalok voltak.
Befejeződött az eltűnt túrázók felkutatása a kamcsatkai Avacsinszkij-hágón. Ezt a Kamcsatkai Terület Rendkívüli Helyzetek Minisztériuma jelentette be a közösségi médiában. A bajba kerültek közül ötöt élve találtak meg, ketten meghaltak. A túlélők súlyos fagyási sérüléseket szenvedtek, és orvosi ellátásra szorulnak.
A csoport kilenc szentpétervári és cserepoveci túrázóból állt. Március végén indultak, április 10-ét tűzték ki visszatérési dátumnak. Április 9-én a túra szervezője – aki maga nem vett részt – hét túrázó eltűnéséről számolt be. Azt mondta , hogy konfliktus alakult ki a csoporton belül az útvonalról, ezért szétváltak: két túrázó az egyik útvonalat választotta, míg hét a másikat. A nagyobb csoporttal ezt követően megszakadt a kommunikáció. Meteorológusok szerint a konfliktus után röviddel a hét túrázóból álló csoport egy erős szél és hóvihar sújtotta területre lépett.
A keresési műveletben 22 mentő és 12 jármű vett részt, köztük egy Mi-8-as helikopter a Rendkívüli Helyzetek Minisztériumától.
A szakértők szerint a tragédiát a biztonsági szabályok figyelmen kívül hagyása okozta. Az elhunyt turisták huszonéves fiatalok voltak.