A két orosz miniszterelnök találkozója

A két orosz miniszterelnök találkozója
Szerzői jogok  Sputnik, Government Pool Photo via AP   -   Alexander Astafyev
Írta: Euronews

A márciusban 54. életévét betöltő Misusztyint a parlamenti képviselők pénzügyi szakértelméért dicsérték. Medvegyev, aki korábban államfő is volt már, a Putyin által vezetett orosz biztonsági tanács elnökhelyettese lesz.

Az új orosz kormány céljait vitatta meg a kijelölt kormányfő, Mihail Misusztyin és elődje, a jelenleg ügyvivő kormányfőként tevékenykedő Dimitrij Medvegyev pénteken. Ez utóbbi szerdán mondott le, Vlagyimir Putyin elnök parlamenti beszéde nyomán, amelyben az államfő radikális változtatásokat jelentett be az ország hatalmi struktúrájával kapcsolatban.

"Az elnöki rendeletnek megfelelően minden kabinettag folytassa kötelessége teljesítését. A megfelelő megbeszélések és a kormány új összetételének bejelentése után röviddel találkozni fogunk, és mindenről adok tájékoztatást."

A megüresedett miniszterelnöki posztra szerdán Vlagyimir Putyin orosz elnök Mihail Misusztyint, a Szövetségi Adószolgálat vezetőjét javasolta. Az állami duma, vagyis alsóház csütörtökön döntött arról, hogy elfogadja a jelölést.

A márciusban 54. életévét betöltő Misusztyint a parlamenti képviselők pénzügyi szakértelméért dicsérték. Medvegyev, aki korábban államfő is volt már, a Putyin által vezetett orosz biztonsági tanács elnökhelyettese lesz.

kapcsolódó cikkek