Hetes cikkely: ismét Magyarországról vitáztak Strasbourgban

Hetes cikkely: ismét Magyarországról vitáztak Strasbourgban
Szerzői jogok  AP Photo/Lionel Cironneau
Írta: Németh Árpád  & Zsíros Sándor

A Magyarországgal szemben indított eljárás gyors lezárásában bízik a kormány, az ellenzék viszont alapos vizsgálatot vár el.

Az utóbbi hónapokban nem javult, hanem egyenesen romlott Magyarországon a jogállamiság helyzete – ez áll abban a jelentéstervezetben, amiről a szerdai vita után csütörtökön már szavaz is az Európai Parlament.

Magyarország az eljárás gyors lezárásban érdekelt – mondja a kormánypárti képviselő.

Örülünk, üdvözöljük a horvát soros elnökség illetékes, magas rangú diplomatájának azt a nyilatkozatát, ami – ha jól értjük – a horvát soros elnökségnek a programját képezi, hogy ebben a félében a végére akarnak járni ennek az ügynek. Welcome, hurrá, heuréka – mielőbb történjen ez meg! – mondta Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője.

Egy magyar ellenzéki képviselő szerint az eljárásnak nagy a tétje, ezért alapos vizsgálatot szorgalmaz:

Magyarország és Lengyelország kitűnő példája annak, hogy miként tud darabjaira hullani az Európai Unió, hogyha nem figyelünk oda – hangoztatta Donáth Anna, a Momentum EP-képviselője.

A magyarhoz hasonló eljárás indult Varsóval szemben is, a lengyel kormánypárti képviselőnek azonban komoly fenntartásai vannak.

Önmagában az ötlet, hogy az Európai Bizottság beavatkozzon egy tagország törvényhozási folyamatába, felháborító – véli Ryszard Legutko, lengyel Jog és Igazságosság pártjának EP-képviselője.

A néppárti képviselők az utóbbi időben inkább tartózkodnak a szavazáson, ha a Fideszt érintő kérdések kerülnek terítékre.

kapcsolódó cikkek