Világ EP-képviselők is részt vettek a betiltott Pécs Pride-on, ahol az ellentüntetőknek volt engedélyük
Világ EP-képviselők is részt vettek a betiltott Pécs Pride-on, ahol az ellentüntetőknek volt engedélyük
Franciaország Nem sikerült megállapodnia a szakszervezeteknek és a francia kormánynak Az összes szakszervezet, még a reformpárti CFDT is ellenzi azt a tervet, hogy a teljes jogosultsághoz szükséges korhatárt 64 évre emeljék, és az ennél korábban nyugdíjba vonulók pénzügyi megbüntetését. 10/01/2020
Európai hírek Figyelmeztette Iránt az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképv Josep Borell felszólította az ázsiai országot, hogy továbbra is tartsa tiszteletben a 2015-ös atomalkut. 10/01/2020
Amerikai Egyesült Államok Újabb szankciókat vezetett be Irán ellen Washington Pompeót az ukrán repülőgép szerdai teheráni katasztrófájáról is kérdezték. A külügyminiszter erre válaszolva úgy fogalmazott: valószínűleg iráni rakéta lőtte le a gépet. 10/01/2020
Világ Zágráb: a balkáni bővítés mellett szólt az Európai Bizottság elnöke Az unió soros elnöki tisztét először betöltő Horvátországba látogatott Ursula Von der Leyen. 10/01/2020
Irán Iráni légikatasztrófa: erős gyanú, egyelőre bizonyíték nélkül Az egész világ a fekete doboz adatait várja. 10/01/2020
Ausztrália Az ausztrál tüzek borzalma számokban És nem tudni, mikor lesz vége a hónapok óta tartó válságnak. 10/01/2020
Világ Egyszerre Farkashold és holdfogyatkozás A Föld részben leárnyékolja a Holdat pénteken. 10/01/2020
Franciaország Nincs megegyezés a francia nyugdíjreformról A szakszervezetek által ajánlott kompromisszumot egyelőre nem fogadta el a kormány. 10/01/2020
Európai hírek Iránról tárgyaltak az EU külügyminiszterei Heiko Maas az uniós diplomácia sikereként értékelte, hogy nem lett háború. 10/01/2020
Világ Olcsóbb vonatjegyek - csökkenti ökológiai lábnyomát Németország És Ausztria is. A jegyárak mérséklésével ültetné vonatra az autósokat mindkét ország kormánya. 10/01/2020
Business Planet Gzadaságilag is profitál a környezetvédelemből egy lett vegyipari cég Együttműködésben a The European Commission Ha egy cég felismeri, hogy fontos erőfeszítéseket tenni a környezetvédelemért, az nem csak bolygónknak előnyös, hanem a vállalkozás számára is. 10/01/2020
Világ Megköszönte Szijjártónak a fuvart a lett külügyminiszter Rigában tárgyalt Szijjártó Péter, majd onnan ment tovább a belga fővárosba a külügyminiszteri tanácsra, és elvitték Edgars Rinkevicset is. 10/01/2020
No Comment Futás a szerencséért Japánban minden évben január 10-n rendeznek versenyt a jólét istene tiszteletére. 10/01/2020
Peru Faültetés Machu Picchu védelmében A perui elnök kezdte a milliós faültetési programot. 10/01/2020
Bosznia-Hercegovina Történelmi vitákkal terhelt évfordulót ünnepeltek a boszniai szerbek Történelmi vitákkal terhelt évfordulót ünnepeltek csütörtökön a boszniai Szerb Köztársaságban: entitásuk 1992-es megalapítását, amely akkor véres etnikai háborút indított el, a négy évig tartó boszniai háborút. Banja Lukában háborús veteránok és rendőrök parádéztak a helyi szerbek nemzeti ünnepén. 10/01/2020
Franciaország Online, orvos felkeresése nélkül kérhetnek táppénzt a franciák, felháborodtak az egészségügyisek Bezáratnák azt a kedden indult, ám Németországban már egy éve működő honlapot a francia egészségügyi dolgozók, amin keresztül távkonzultáció után kaphat betegszabadságot a páciens. 10/01/2020
No Comment Az Iránban lezuhant gép áldozataira emlékeztek Kanadában Torontóban jelentős iráni közösség van. 10/01/2020
No Comment Vietnami készülődés a holdújévre Nemcsak Kínában, hanem Kelet-Ázsia más országaiban is ünneplik a holdújévet. 10/01/2020
Cult Néhány kiállítás, amit érdemes megnézni Európában A budapesti rendszerváltás-kiállítás február 23-ig lesz nyitva. 10/01/2020
Irán Irán tagadja, hogy rakétatalálat érte volna az ukrán utasszállítót Egy felvétel tanúsítja, hogy történt valamilyen robbanás a levegőben ott, és akkor, ahol a szerencsétlen gép járt. 10/01/2020
Lengyelország Lengyel-orosz vita a II. világháborúról A szejm alsóháza határozatot fogadtott el, hogy elítéli az orosz ködösítést a Molotov-Ribbentrop paktum ügyében. 10/01/2020
Grúzia Betörtek az elnöki palotába és az államfő lemondását követelték Abháziában Választási csalás gyanúja miatt csütörtökön több száz feldühödött tüntető tört be az elnöki palotába Abházia fővárosában, Szuhumiban. A tiltakozók szerint az államfő tavaly szeptemberben új nyerte el második ötéves megbizatását, hogy súlyos és széleskörű szabálytalanságok történtek a voksoláson. 10/01/2020
Mexikó Felébredt a Popocatepetl Újra működik Mexikó híres vulkánja. A katasztrófavédelem szakemberei majdnem háromszáz kitörést és három kisebb földrengést regisztráltak az elmúlt egy napban. 10/01/2020
Magyarország Romlott a levegő minősége Budapesten Országosan sem jobb a helyzet, Sajószentpéteren és Putnokon veszélyesnek minősül a levegő. 10/01/2020
Szlovénia Leégett Donald Trump faszobra Szlovéniában Az amerikai elnök nyolc méteres, stilizált mása a főváros közelében, Moravčéban állt, és csodájára jártak a turisták. De a helyiek nem szerették, úgyhogy elég valószínű, hogy ők gyújtották fel. 10/01/2020
Ausztrália Elton John után most Leonardo DiCaprio is hatalmas összeget ajánlott fel az ausztrál tűz oltásához Három millió dollárt, vagyis majdnem egymilliárd forintot ad a tűzvész miatti alapba. 10/01/2020
Lengyelország A lengyel bírósági törvényt vizsgálja a Velencei Bizottság A bírósági törvényt a parlament alsóháza, a kormánypárti többségű szejm már megszavazta, a szenátus még nem. 10/01/2020
Kanada Gyertyát gyújtottak több kanadai városban az iráni légibaleset áldozatainak emlékére Több kanadai városban is gyertyát gyújtottak, virrasztottak csütörtök este az Iránban lezuhant utasszállító gép áldozatainak emlékére. Ottawában a kanadai miniszterelnök is megjelent az utcán, egy virágcsokrot helyezett az elhunytak fotója mellé. 10/01/2020
Magyarország Jövő szerdán ismét Magyarországról vitáznak az EP-ben Csütörtökre állásfoglalást is kiadnak - ha megszavazzák azt a parlamentben. Kérdés, hogy szavaznak a néppárt képviselők. 10/01/2020