NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Újabb kínos szavazás az amerikai kongresszusban

Újabb kínos szavazás az amerikai kongresszusban
Szerzői jogok Euronews
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

Az alsóházon átment az az indítvány, amely szerint Donald Trump nem indíthat semmiféle katonai akciót Irán ellen a kongresszus engedélye nélkül. Az elmúlt hetekben komolyan egymásnak feszült Irán és az USA, a helyzet nyílt háborúval fenyegetett.

Átment az amerikai kongresszus alsóházán az a határozattervezet, amely szerint az elnök csak a kongresszus jóváhagyásával indíthat katonai hadműveletet Irán ellen. A 224 igen szavazat között volt három republikánus voks is a demokrata többségű képviselőházban.

HIRDETÉS

Ez egy nem kötelező erejű intézkedés, vagyis nem jelent kikerülhetetlen akadályt Donald Trump számára, de egy újabb kínos fordulat az ellene folyó alkotmányos eljárás közepette még akkor is, ha elég valószínű, hogy a republikánusok uralta szenátus visszadobja majd az elnököt korlátozó indítványt.

Ő maga a következőket mondta erre Ohióban: " Van itt ez a fickó, aki civileket és katonákat mészárolt, mindenkit, aki az útjába állt, és akkor van nekünk egy Bernie-nk meg egy Nancy Pelosink, aki azt mondja, mégis hogy merted így eltenni láb alól ezt az embert, ezentúl ilyesmihez a kongresszus engedélyét kell kérned. El kell jönnöd, és meg kell mondanod, mit akarsz csinálni. El kell jönnöd, és meg kell mondanod, hogy aztán mi felhívjuk az összevissza hazudózó sajtót, és kitálaljunk."

Irán és az Egyesült Államok között hónapok óta nő a feszültség. Az atommegállapodás felmondása, majd a nyári drónincidensek után Washington likvidálta az irániak első számú tábornokát, Teherán pedig válaszul rakétákkal lőtte az Irakban állomásozó amerikai csapatokat. Ezután az iráni diplomácia és az amerikai elnök is hátrébb lépett, de a perzsa állam legfőbb vezetője továbbra is sokkal keményebb büntetést követel Szulejmáni haláláért.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Csökkentették a Donald Trump büntetéséhez kapcsolódó biztosíték összegét

Veszélyben a Trump-ingatlanok - lefoglalási eljárásokat kezdeményez a New York-i ügyészség

Trump nem tudja kifizetni a 464 millió dolláros óvadékot a New York-i csalási ügyében