rendkívüli hír
This content is not available in your region

Még az Eiffel-torony is bezárt Párizsban a sztrájkok miatt

Még az Eiffel-torony is bezárt Párizsban a sztrájkok miatt
Szerzői jogok
AP - Daniel Cole
Betűméret Aa Aa

Több tízezren vonultak utcára Párizsban a szakszervezetek felhívására kedden, a nyugdíjreform ellen tiltakozva. A kormány tervei szerint teljes összegű nyugdíj csak azoknak járna a jövőben, akik legalább 64 éves korukig dolgoznak - ez váltja ki a legnagyobb tiltakozást.

"Azt üzenjük a kormánynak, hogy hallgassák meg a közvéleményt, a sztrájkolókat - mondja a CGT szakszervezet vezetője. "Ha azt akarják, hogy javuljon a helyzet, az rajtuk múlik, mondhatják azt, hogy leállítják ezt a projektet, és valóban alaposan megbeszéljük, hogyan lehetne javítani a nyugdíjrendszert. Vannak javaslataink. Arra kértek, hogy találjunk megoldásokat, hát van néhány megoldásunk."

A vasutaknál és a tömegközlekedésben dolgozó sofőrök többsége csaknem két hete sztrájkol Franciaország-szerte. Emiatt a vonatok rendkívül ritkán közlekednek, az utakon pedig több száz kilométeres dugók alakulnak ki nap mint nap.

A tiltakozás nem csak a közlekedést érinti: közel 100 ezer háztartás maradt elektromos áram nélkül Lyonban és a nyugat-franciaországi Gironde-ban. Kedden még az Eiffel-torony is bezárt: dolgozói csatlakoztak az országos sztrájkhoz. A tanárok mintegy harmada is beszüntette a munkát kedden. Ebben a párizsi iskolában a szülők szolidárisak velük:

"Néhány órát megtartanak, tehát itt lehet hagyni pár gyereket, mindenesetre támogatjuk a sztrájkoló tanárokat."

"Ha bezárták volna az iskolát, az sem zavarna bennünket, akkor másképp szerveztük volna meg a dolgokat."

A kormány és a szakszervezetek szerdán egyeztetnek. A válság feloldása nehéznek ígérkezik, mert hétfőn lemondott az a kormánybiztos, aki két éve vezette az egyeztetéseket a nyugdíjrendszer átalakításáról.

Az Euronews többé nem érhető el Internet Explorer-rel, ez a böngésző ugyanis nem támogatja a legújabb technikai fejlesztéseket. Arra kérjük, használjon más keresőt, mint amilyen az Edge, Safari, Google Chrome vagy Mozilla Firefox.