NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Macron kitart amellett, hogy a NATO agyhalott

Macron kitart amellett, hogy a NATO agyhalott
Szerzői jogok رويترز
Írta: Euronews/MTI
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

A NATO-főtitkár és a francia elnök Párizsban találkoztak.

HIRDETÉS

Tartja magát ahhoz a véleményéhez a francia államfő, hogy a NATO agyhalott. Szerinte a szövetség tagjai számos kulcsfontosságú kérdésben már nem működnek együtt. Emmanuel Macron erről pár hete, a NATO-tagok gyengülő elköteleződése kapcsán nyilatkozott.

"Az igazi szövetség cselekvésekről, döntésekről szól, nem szavakról. Abban bízom, hogy köztünk, szövetségesek közt valódi párbeszéd lesz a terrorizmus elleni harcról a Száhel-övezetben és Szíriában. A török katonai beavatkozás Szíriában szintén komoly kérdéseket vet fel" - mondta a francia államfő.

A francia elnök és a katonai szervezet vezetője egyórás megbeszélését folytatott csütörtökön Párizsban, a jövő heti londoni NATO-csúcstalálkozó előtt, amelynek - mint mondták - mindketten a sikerét akarják. A találkozón sikerült tisztázni a Macron kijelentése keltette esetleges félreértéseket.

Mi volt ez az agyhalálozás?

A NATO 70. születésnapjára készülő tagországokat megdöbbentette, mikor Macron november 7-én a The Economist brit hetilapnak adott interjúban úgy fogalmazott, hogy a NATO "agyhalálát" éljük. A kijelentést Washingtontól Berlinen és Londonon át Varsóig és Ankaráig elítélték.

Újságírói kérdésre a francia elnök kifejtette, hogy a véleményét megelőzően a NATO előző két csúcstalálkozóján -, amelyeken szerinte "kizárólag azzal foglalkoztak, hogyan lehetne (a szövetség legfőbb befizetőjének számító) Egyesült Államok pénzügyi kiadásait enyhíteni" - a valóságtól "elképesztő és elfogadhatatlan távolságot" tapasztalt.

A politikus azt is erősen bírálta, hogy a NATO nem tudott érdemben reagálni az ugyancsak NATO-tag Törökország Észak-Szíriában indított offenzívájára, és a szövetség Száhel-övezetbeli szerepvállalásával sem elégedett. Maliban jelenleg 4500 francia katona harcol az iszlám szélsőségesek ellen, két napja 13 francia katona vesztette életét egy helikopterbalesetben.

"Muszáj volt ébresztőt fújni. Megtörtént, és üdvözlöm, hogy azóta a prioritást inkább a stratégiai céljainkról való gondolkodás kapta" - hangsúlyozta Emmanuel Macron.

Mi lett a következmény?

Válaszában Jens Stoltenberg jelezte, hogy a NATO modernizálta a doktrínáját és a működését, és közben meg is erősítette fellépési lehetőségeit, elsősorban Európa keleti felén. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy az Európai Unió egyedül nem védheti meg Európát.

"Az Európai Unió egyedül nem tudja megvédeni Európát, az európai egység nem tudja helyettesíteni a transzatlanti szövetséget. Egy erős NATO és egy erős EU ugyanazon érme két oldala. Mindkettő nélkülözhetetlen Európa szabadságának és jólétének fenntartásához" - fejtette ki véleményét a NATO főtitkára.

Az elmúlt napokban hasonlóan nyilatkozott Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság új elnöke is, aki jelezte, hogy az EU és a NATO nem egymás "riválisai, hanem kiegészítői".

A francia elnöki hivatal szerint a december 3-án és 4-én esedékes londoni NATO-csúcstalálkozó előtt Emmanuel Macron más vezetőkkel is egyeztetni fog, mások mellett Recep Tayyip Erdogan török elnökkel, Angela Merkel német kancellárral és Boris Johnson brit miniszterelnökkel.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Országa elrettentő fegyverkezési stratégiájáról beszélt Emmanuel Macron

Párizs 2024: elkezdődött az önkéntesek felkészítése

Új székek kerülnek a Notre Dame hajójába