NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

A tüntetők is készülnek a hétvégi G7-csúcsra

A tüntetők is készülnek a hétvégi G7-csúcsra
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A nagy felvonulás szombaton lesz, a spanyol határhoz közeli Henday-ben, míg Biarritz környékén vasárnap tartanak demonstrációkat.

HIRDETÉS

Az elsőre leginkább vakációzóknak tűnő lányok valójában aktivisták, és a G7-csúcs miatt tüntetnek, a szombaton kezdődő találkozó helyszínétől nem messze.

„Minden nagyon nyugodt és nyitott, sokat beszélgetünk egymással” - mondja egyikük.

Összesen négyezren gyülekeznek a hét eleje óta a csúcstalálkozónak helyet adó Biarritz-től néhány tíz kilométerre lévő franciaországi Hendaye-ban, és a spanyol oldalon, Irunban is.

Olivia Ronsain, az Oxfam önkéntese úgy véli, a hónap vége vagy a világ vége egyáltalán nincs olyan messze egymástól, mint az gondolnánk.

"A globális felmelegedést a környezetszennyezés okozza, ha visszamegyünk a történelemben, mindig a legtehetősebb országok voltak legnagyobb szennyezők, és most is ez a helyzet, és ezek közt az országok közt ott vannak a G7-ek is. A következményeket pedig a legszegényebb emberek szenvedik el, azok, akiknek nincsen eszközük megküzdeni vele, nem tudnak elköltözni vagy védőbunkerbe vonulni, ez a nagy helyzet" - mondta.

A konferencia témái között az a kérdés is szerepel, hogy mit tehetnek a multinacionális vállalatok azért, hogy leépítsék a társadalmi egyenlőtlenségeket.

Kamel Guemari, a McDonald Marseille igazgatóhelyettese sztrájkba kezdett, hogy megakadályozza az elbocsátásokat a cégnél, így próbált jogokat szerezni alkalmazottai számára. 

„Évek óta azt szeretném elérni, hogy legyen társadalmi karta, nemcsak nemzeti, hanem európai szinten is” - mondta.

A civil szervezeteknek természetesen nincsenek irreális elvárásaik, vagyis konkrét eredményeket nem várnak a csúcstalálkozó végére. Emmanuel Macron francia elnök néhány szervezetet ugyan meghívott egyeztetni az Elysées-palotába, de sokan közülük bojkottálták az invitálást.

Clémentine Autain, az Engedetlen Franciaország (La France insoumise) nevű baloldali mozgalom képviselője így fogalmazott:

„Én nem résnek nevezném ami a politikusok és köztünk van, inkább egy irtózatosan mély szakadéknak, ami a leggazdagabbakat szolgáló Macron és a francia nép között húzódik. Azért vagyok itt, mert úgy gondolom, ez az egész G7 egy hatalmas holtpont.”

Aki nem jut el Biarritz-ig az elkövetkező két napban, képletesen azért találkozhat a G7-ek vezetőivel, hiszen a tüntetők közül sokan az ő képmásukat viselik maszkként a demonstrációkon.

„A következő projekt van az asztalon: egy minimális adó, amit a társaságoknak minden országban, ahol jelen vannak, fizetniük kell, mivel a közszolgáltatások fejlesztésére és az éghajlatváltozás elleni küzdelemre szánt források pusztán az adócsalás elkerülését szolgálják” - mondja Cécile Duflot, az Oxfam elnöke, a Zöldek egykori elnökjelöltje.

Guillaume Petit, az Euronews tudósítója úgy fogalmazott, a demonstárlók nagy felvonulása szombaton lesz, a spanyol határhoz közeli Henday-ban, míg Biarritz környékén vasárnap tartanak demonstrációkat.

"Macron elnök szombaton fogadja az érkező politikai vezetőket, és olyan feszültségekkel teli témákat fog megvitatni velük, mint a technológiai óriáscégek megadóztatása vagy az Amazonas-nál pusztító tüzek. Több oldalról, óriási a nyomás a francia államfőn" - tette hozzá a riporter.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

G7: Tüntetés a spanyol-francia határon

Amerika Ukrajnának adná a befagyasztott orosz vagyont, Európának más terve van

A Nyugat-Balkánon is szövetségeseket keres Zelenszkij