rendkívüli hír
Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Átvette hivatalát az új német honvédelmi miniszter

euronews_icons_loading
Átvette hivatalát az új német honvédelmi miniszter
Betűméret Aa Aa

Átadta posztját Angela Merkel legrégebb óta regnáló kabinettagja és Németország első női honvédelmi minisztere, Ursula von der Leyen. A 60 éves kereszténydemokrata politikust ugyanis kedden megválasztották az Európai Bizottság élére.

A Bundeswehr új vezetője, a kancellár első számú bizalmasa, Annegret Kramp-Karrenbauer lett. A megbízatást - az elnököt helyettesítve - Berlin polgármestere adta át. A 3 gyermekes saar-vidéki politológusnak ez már a második váratlan kitüntetése egy éven belül. Múlt decemberben ugyanis a Kereszténydemokrata Unió vezetését bízták rá. Akkor is és most is a jelenlegi egészségügyi miniszter Jens Spahn vitorlájából fogta ki a szelet. Ebből is arra lehet következtetni, hogy Merkel, Kramp-Karrenbauert szánja utódjának, akit eddig azzal bíráltak, hogy nem alkalmas a kancellárnak, mert még nem töltött be miniszteri posztot. Most már ez sem akadály.

- Sokak szerint Annegret Kramp-Karrenbauer nem alkalmas a honvédelmi tárca vezetésére. Az ellenzéki FDP képviselője Alexander Graf Lambsdorf a katonaság elleni támadásnak nevezte a kinevezést. Ursula von der Leyen nem túl előnyös helyzetben hagyja hátra hivatalát. AKK-nak egy hűtlen kezelési botrány után kell bizonyítania. A legtöbb védelmi miniszter pedig igen korán kudarcot vallott- számolt be berlini tudósítónk, Jessica Salz.