Egy nemzetközi kutatás szerint egyáltalán nem mindegy, hova születünk: ezen múlhat, hogy individualista vagy a közösség javát néző emberekké válunk-e.
HIRDETÉSAz vagy, amit megeszel, tartja az ismert mondás - vagy még inkább az, akivé a neveltetésed tesz. A kulturális különbségek továbbra is nagyban meghatározzák a most felnövő gyerekek jövőjét, melyek egyáltalán nem csak az egzisztenciális háttéren múlnak.
A gyerekkorban öntudatlanul átvett viselkedésminták alapvetően határoznak meg minket - elég az olaszok heves gesztikulálására és hangos beszédére, a hollandok nyugodt természetére, vagy épp a nyilvános helyeken sohasem mosolygó oroszokra gondolni. Egy 2005-ös kutatás azt mutatta ki, hogy az európaiak nyitottabbak és társaságkedvelőbbek, mint az ázsiaiak, az észak-európaiak pedig lelkiismeretesebbek, mint déli társaik. Ezek a kulturális különbségek generációról generációra öröklődnek át, és alapvető hatással vannak személyiségünk alakulására.
Ezt állapította meg az a nemzetközi tanulmány is, amely 14 országban vizsgálta a szülők viselkedési mintáit és a gyerekek személyiségjegyeit.
A nemzetközi kutatócsoport szülőket kérdezett arról, mi a napi rutinjuk gyerekeikkel kapcsolatban, hogyan és milyen elvek mentén nevelik és fegyelmezik őket, majd arra kérték ugyanezeket a szülőket, hogy írják le gyermekük fő személyiségjegyeit, viselkedését. A kapott eredményeket összevetették egy, az 1970-es években készült kutatással, melyben az IBM dolgozóit kérdezték a világ összes országában, mik azok a faktorok, melyek elengedhetetlenek a munkahelyi elégedettségükhöz.
Az eredmények a kutatókat is meglepték: a kulturális értékek, melyeket az 1970-es kutatás fedett fel a különböző országokban egybevágtak a negyven évvel később készített kutatás adataival.
Individualizmus vagy a közösség java?
Az alapvető sémák nem változtak: vannak olyan kultúrák, amilyen például az amerikai vagy a holland, ahol az egyéni teljesítmény, illetve boldogulás az értékrend alapja. És vannak olyanok, amelyekben a közösség érdekei diktálnak, mindent a családért, munkahelyért, országért kell tenni, az individualizmus nem elfogadott - ilyen a legtöbb ázsiai nép, de ide sorolják például a chileit is. Ezek a különbségek nagy szerepet játszanak abban is, milyen módon fegyelmezik gyerekeiket a szülők.
A közösség javát első helyre tévő szülők fegyelmezési módszertárának legfőbb eszköze a "gondolkozz el a viselkedéseden, mit okozol ezzel másoknak", a "mit gondolnak mások" elv volt. Ez elősegítette a felnőttkorban való beilleszkedést a társadalomba - ugyanakkor sokszor vezetett szorongás, idegesség, bűntudat és szégyen kialakulásához is. A közösség javát néző társadalmakban a kutatás szerint sokkal többször figyelhető meg, hogy a gyerekek sokkal inkább éreznek szomorúságot, félelmet vagy diszkomfortot, mint az individualista társadalmakban.
Engedékenység vagy korlátozás?
A kutatás szerint az USA-ban, Mexikóban vagy Chilében élő szülők megengedik, sőt, saját maguk javasolják gyerekeiknek, hogy elégítsék ki vágyaikat, jutalmazzák meg magukat. Dél-Koreában, Belgiumban és Oroszországban ezzel szemben inkább a kísértéssel szembeni önuralmat tanítják a gyerekeknek. Az engedékeny társadalmakban a szülők arra törekszenek, hogy fejlesszék gyermekük önértékelését és függetlenségre neveljék - például elvárják a gyerektől, hogy magát szórakoztassa, vagy épp egyedül aludjanak el. Ha gyerekük rosszul viselkedik, módokat javasolnak neki, amelyekkel kijavíthatja a hibát.
Ebből a fajta nevelésből a gyerekek azt szűrik le, hogy egyedül ők a felelősek saját boldogulásukért, és hogy képesnek kell lenniük megoldást találni saját hibáikra, problémáikra. Az engedékenység viszont maga után vonja az önjutalmazást és az azonnali elismerés utáni vágyat is - legyen szó az ebéd előtti csokoládé megevéséről, vagy egy játék kosárba tevéséről - még mielőtt erre a szülő engedélyt adott volna. Ezzel szemben a szigorúbb társadalmakban a szülők az ilyen viselkedést kiabálással vagy szitkozódással "jutalmazták" - a gyerekek pedig emiatt engedelmesebbek voltak, de kevésbé optimisták is, és kevésbé hajlamosak arra, hogy maguknak örömet szerezzenek.
Melyik út a követendő?
A tudósok következtetései egyrészt azt mutatják, hogy ezek a különbözőségek kiirthatatlanok, ellenállnak a legdrámaibb civilizációs változásnak is, másrészt viszont idomulnak a változó körülményekhez. Minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke a lehető legjobban boldoguljon az életben - de ami jól működik és bevált az egyik kultúrában, nem feltétlenül jelent előnyt egy másikban.
A globalizáció terjedésével azonban a szülői viselkedésminták is közeledtek egymáshoz - az elmúlt ötven évben a gazdaságilag leginkább fejlődő országok társadalma vált sokkal individualistábbá, mint azt bárki is gondolta volna.