Csődöt jelent a Wow Air

Csődöt jelent a Wow Air
Írta: Euronews

Az izlandi légitársaság a honlapján jelentette be, hogy törölte valamennyi járatát.

Csőd miatt beszüntette tevékenységét a Wow Air légitársaság.

A fapados járatokat működtető, Európába és a tengeren túlra is gépeket indító izlandi cég 2012-ben indult, tavaly pedig mintegy 3 és fél millió utast szállított.

A Wow Air saját honlapján jelentette be, hogy valamennyi járatát törölte. Az érintett utasoknak azt javasolják, hogy próbáljanak átfoglalni más társaságok járataira, amelyek ilyen esetekben gyakran hajlandóak alacsonyabb áron jegyeket kínálni.

A Wow Air honlapján azt is írják, hogy azok a hoppon maradt utasok, akik utazási ügynökségen keresztül vagy hitelkártyával vettek jegyet, a jegyár visszatérítéséről a bankjukkal vagy a közvetítő ügynökséggel egyeztessenek, kártérítési kérelemmel pedig – a légi utasok jogairól szóló általános szabályozás alapján – a céghez, vagy a csődhelyzet beállta után majd a felszámolókhoz fordulhatnak.

A Wow Airnél mintegy 1000 munkavállaló veszíti el állását.

kapcsolódó cikkek