Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
Több százezren vonultak utcára ezen a hétvégén is Algéria nagyvárosaiban, hogy az elnök lemondását követeljék. Abdel-Azíz Buteflika az újabb elnökjelöltségtől már visszalépett.
Százezrek követelik az államfő lemondását Algériában azután is, hogy Abdel-Azíz Buteflika engedett a népharagnak, és visszalépett a sokadik elnökjelöltségtől.
A most 82 éves nagybeteg politikus ötödször is ringbe szállt volna a posztért azzal, hogy ha győz is, nincs szándékában kitölteni mandátumát. Visszalépésével egyidőben elhalasztotta az áprilisra tervezett választásokat, és kormányátalakításba kezdett, reformokat ígért. Most azt mondja, csak addig marad, amíg a parlament megszavazza az új alkotmányt.
A hadsereg vezérkara időközben gyakorlatilag átállt a tüntetők oldalára, de egyelőre csak nyilatkozataiban mondván, hogy jövőképük megegyezik a demonstrálókéval.