rendkívüli hír

Hazatért az algériai elnök

Hazatért az algériai elnök
Szerzői jogok
REUTERS/Zohra Bensemra
Euronews logo
Betűméret Aa Aa

Hazatért otthonába az algériai elnök. A két hetes genfi kivizsgálás után hazatérő Abdel-Azíz Buteflikát szállító repülőgép egy katonai repülőtéren landolt, ahonnan az elnököt személyautóval vitték tovább.

A 2013-as szélütése óta a nyilvánosságot kerülő, 82 éves Buteflika 20 éve irányítja az afrikai országot, a nép azonban már megelégelte a hatalmát.

Az elnök hazatérése ismét élénk tiltakozási hullámot váltott ki, azok után, hogy pénteken Algírban – az al-Vatan napilap szerint – több mint egymillióan vonultak az utcákra azért, hogy világosan Buteflika értésére adják, vonja vissza kandidálását ötödik elnöki mandátumára.

Vasárnap, ami Algériában a munkahét kezdete, sokan sztrájkba kezdtek, akadályozták a közlekedést, bezártak az üzletek és az iskolák. Az egyetemeken már elkezdődött a tavaszi szünet, mert annak kezdetét – a diáktüntetések hatására – az oktatási minisztérium tizenegy nappal előrehozta.

- Amióta megszülettem, Buteflika az elnök. Most már mást akarok – mondta egy fiú, egy másik pedig azt, hogy a pénteki tiltakozáson látott még 80 éves nénit is, aki az ötödik mandátum ellen tiltakozott.

Tüntettek algériaiak Párizsban is. A francia fővárosban mintegy tízezren demonstráltak Buteflika ellen.

Az elnökválasztás április 18-n lesz Algériában.

Az Euronews többé nem érhető el Internet Explorer-rel, ez a böngésző ugyanis nem támogatja a legújabb technikai fejlesztéseket. Arra kérjük, használjon más keresőt, mint amilyen az Edge, Safari, Google Chrome vagy Mozilla Firefox.