Az uniós döntéshozók kizártnak tartják az újabb brexit-megállapodást

Az uniós döntéshozók kizártnak tartják az újabb brexit-megállapodást
Szerzői jogok  Reuters
Írta: Euronews

Brüsszel besokallt Londontól: az unió nem hajlandó újratárgyalni a feltétlelket.

Amióta a brit parlament kedden úgy döntött, visszaküldi Theresa May-t Brüsszelbe, hogy új brexit-megállapodást kössön, az unió döntéshozói sorra jelentik ki, hogy nincs lehetőség az újratárgyalásra. Az Európai Bizottság brexit-főtárgyalója, Michel Barnier is határozottan nyilatkozott:

- Az egyetlen, amit szeretnék leszögezni, hogy az uniós intézmények egységesek, és kiállnak a megállapodás mellett, amit a britekkel együtt tárgyaltunk meg, és nem az ő szándékuk ellenére - mondta.

A britek elsősorban az ír határgarancia kérdését tárgyalnák újra.

Guy Verhofstadt szerint azonban ez pont egy nagyon fontos biztosíték arra, hogy nem lehet újra határ Észak-Íroroszág és az Ír Köztársaság között. - Nem akarjuk, hogy életbe lépjen, de ez - ahogy mondtam - egy garancia, egy biztosíték. Sok múlik azon, milyen lesz a jövőbeni kapcsolat - mondta a brexit-ügyi főmegbízott.

Philippe Lamberts, az európai zöldek képviselője szerint ez csalódás lehet a hard brexit híveinek, akik szerinte nem hajlandók tudomásul venni, hogy az ír-észak-ír határra vonatkozó 1998-as megállapodásban lefektetett jogi feltételeknek teljesülniük kell, vagyis annak, hogy nem lehet visszaállítani a határellenőrzést. - Ez tény, és nem megkerülhető - tette hozzá.

Az Európai Tanács elnöke, Donald Tusk már kedden este leszögezte, hogy az EU csakis akkor hajlandó átdolgozni a szerződést, ha az Egyesült Királyság eddigi irányelveit feladva, mégis része maradna az egységes piacnak vagy a vámuniónak.

kapcsolódó cikkek