rendkívüli hír

rendkívüli hír

Kína meghódítaná a Holdat

Kína meghódítaná a Holdat
Betűméret Aa Aa

Mintagyűjtés, majd egy bázis építése is szerepel Kína nagyszabású Hold-tervében. A Csang'o-4 űrszonda sikerén felbuzdulva a kínai űrügynökség folytatja a Hold meghódítását. A kínai szonda az első a világon, amelyik az égitest Földről nem látható, úgynevezett árnyékos oldalán szállt le. Peking terveiben további szondák felküldése is szerepel. Legalább két kilogrammnyi talajmintát gyűjtenének, amit 2020-ra hoznának vissza a Földre, de tanulmányozzák annak a lehetőségét is, hogy embert küldjenek a Holdra, majd egy kutatóbázist építsenek.

- Az egész világ erről beszél. Donald Trump amerikai elnök is megígérte, hogy Amerika visszatér a Holdra. Kínai kutatók is azon dolgoznak, hogy felküldjünk egy embert. De persze ahogy minden ország tenné, mi is előbb elemezzük a szükséges feltételeket, a lehetőségeket, a költségeket és az időkeretet. Tehát egyelőre elemezzük a Hold-program feltételeit és csak utána hozunk döntéseket – mondta a Kínai Űrügynökség helyettes vezetője, Vu Jan-hua.

A program különlegessége még, hogy a kínai űrügynökség együttműködik az amerikai NASA-val. A NASA műholdjával figyelhették a Csang'o-4 landolását. Ez az első eset, hogy a két ország űrügynöksége együttműködik azóta, hogy egy amerikai törvény a kongresszus külön engedélyéhez köti a közös munkát.