Pedofil ügyek elhallgatásával vádolnak egy francia bíborost

Pedofil ügyek elhallgatásával vádolnak egy francia bíborost
Írta: Euronews

Megkezdődött az egyik legbefolyásosabb francia bíboros pere elhallgatott pedofil ügyek miatt.

Megkezdődött az egyik legbefolyásosabb francia bíboros pere elhallgatott pedofil ügyek miatt. Philippe Barbarin bíborost, Lyon érsekét pedofil papok áldozatai azzal vádolják, hogy több mint 25 évvel ezelőtt állítólag tudomása volt molesztálásokról, de nem jelentette azokat a hatóságoknak.

Az Euronews helyszíni tudósítója elmondta, hogy a bírósági terem zsúfolásig megtelt. Barbarin bíboros jelentős alakja a francia katolikus egyháznak. Még a következő pápajelöltként is emlegették őt. Tehát a feltételezett áldozatok számára ez több, mint néhány egyén pere, egy egész rendszer peréről van szó: a katolikus egyházéról és a hallgatás hagyományáról.

A bíboros és öt további egyházi vezető elleni pert egy 2016-ban szexuális visszaéléssel meggyanúsított pap, Bernard Preynat áldozatai kezdeményezték.

- Ez annak a végkifejlete, hogy kimondjuk, hogy a megvádolt személyeknek felelniük kell az igazságszolgáltatás előtt az ilyesmiért. Ez nagyon fontos. Reméljük, hogy ez más jövőbeni ügyekre is vonatkozik majd, és hogy az emberek valóban megváltoztatják a pedofíliáról alkotott elképzelésüket nemcsak az egyházban, hanem minden intézményben - mondta az egyik áldozat.

A meggyanúsított pap csaknem húsz éven át vezetett egy cserkészszövetséget. 2016-ban indult ellene eljárás, miután beismerte, hogy 1986 és 1991 között szexuálisan zaklatott gyerekeket. Ügyvédje szerint Preynat közölte a bíróval, hogy az egyházi hatóságok 1991 óta ismerték a tényeket. 

A szexuális bántalmazás elleni panasz elmulasztásának gyanújával tettek feljelentést a lyoni egyházkerület több vezetője, köztük Barbarin bíboros ellen.

További források • AFP, MTI

kapcsolódó cikkek