rendkívüli hír

Több ember járt a Louvre-ban tavaly, mint ahányan Magyarországon élnek

2013-as kép a Louvre épületegyütteséről
2013-as kép a Louvre épületegyütteséről -
Szerzői jogok
MTI/EPA/Horacio Villalobos
Euronews logo
Betűméret Aa Aa

Több mint 10 millió fővel minden látogatottsági rekordot megdöntött 2018-ban a párizsi Louvre.

Jean-Luc Martinez elnök-vezérigazgató szerint első ízben esett meg a Louvre - és valószínűleg a világ múzeumainak - történetében, hogy egy évben a látogatók száma meghaladta a 10 millió főt.

Ez példátlan egy szépművészeti és régészeti múzeum történetében - mondta.

A csütörtökön közzétett adatok szerint tavaly 10,2 millió látogató kereste fel a világ legnépszerűbb múzeumát, 25 százalékkal több, mint egy évvel korábban (8,1 millió). A korábbi rekordot 9,7 millió látogatóval 2012-ben állította fel a párizsi Louvre.

Reuters
Fényképező turisták a Louvre-banReuters
Reuters
A világ egyik legismertebb festménye a Louvre-banReuters

2017-ben a Louvre után a pekingi, Tienanmen téri Kínai Nemzeti Múzeum vonzotta a legtöbb (8 millió) látogatót, a harmadik helyen a New York-i Metropolitan Művészeti Múzeum állt 7,3 millió látogatóval.

Az elnök-vezérigazgató szerint az új rekord az elmúlt két évben végrehajtott bővítési munkáknak köszönhető, és annak, hogy újra talpra állt Párizsban a nemzetközi turizmus, amelyben 30 százalékos csökkenést eredményeztek a korábbi évek terrortámadásai.

Reuters

Az online jegyárusítás bevezetése csökkentette a várakozási időt, és ez is több látogatót vonzott a Louvre-ba - mondta az igazgató.

Az Euronews többé nem érhető el Internet Explorer-rel, ez a böngésző ugyanis nem támogatja a legújabb technikai fejlesztéseket. Arra kérjük, használjon más keresőt, mint amilyen az Edge, Safari, Google Chrome vagy Mozilla Firefox.