rendkívüli hír

rendkívüli hír

Top 2018: OLAF, rák elleni kutatás, időjárás és az állandó alapjövedelem

Top 2018: OLAF, rák elleni kutatás, időjárás és az állandó alapjövedelem
Betűméret Aa Aa

Januári top 3

2018 első hónapjában közölte az unió csalás elleni hivatala, az OLAF két éves nyomozásának eredményét a 2015-ig Tiborcz István tulajdonában álló Elios Innovative Zrt után. Jelentésében a szervezet súlyos szabálytalanságokra illetve összeférhetetlenséget bizonyító adatokra, érdekellentétre hívta fel a figyelmet. Az OLAF azt javasolta a magyar hatóságoknak, hogy tereljék jogi útra az ügyet, az Európai Bizottságnak pedig azt, hogy kérje vissza azt a negyven millió eurót (12 milliárd 340 millió forint), melyet a projektek uniós támogatására kifizettek.

A cikket ide kattintva olvashatják el.

Érdekes módon egy egyéves cikkünk lett a második legolvasottabb januárban az állandó alapjövedelemről. Egészen pontosan attól, hogy a finnek után, a skótoknál is bevezetik az állampolgári alapjövedelmet . Ez azt jelenti, hogy mindegy, hogy ki mennyit keres, vagy hogy mennyi segélyre jogosult, egy feltételekhez nem kötött juttatásban részesülne, és az ezen kívül keresett pénzét adóztatná csak meg az állam.

A finneknél két éves kísérletről van szó, ez 2019. január elsejével zárul, a kormány nem tervezi meghosszabbítani a próbaidőszakot. Finnországban tehát nem arról volt szó, hogy mindenki megkapja ezt a pénzt, csupán kétezer munkanélkülit választottak ki véletlenszerűen, akik 25 és 58 év közöttiek. A kiválasztottak havi 560 eurót (körülbelül 180 ezer) kaptak, mindenféle kikötés nélkül, így ha valaki időközben kapott munkát, továbbra is kapta a havi összeget.

Dermesztő hideggel indult az év az USA-ban. Floridában hó esett a pálmafákra, Észak-Karolinában befagyott egy vízesés. Boston környékén pedig hidegebb volt mint a Mars bolygón.

A cikket ide kattintva olvashatják el.

Februári top 3

Februárban egy egereken tesztelt rák elleni szerről szóló cikkünk volt a legolvasottabb. Az egereken végzett kísérlet során rákos daganatokba fecskendezett anyag a többi, az állatok szervezetében lévő daganatot is elpusztította. A kutató Ronald Levy ezután önkénteseket kezdett toborozni ahhoz, hogy embereken is kipróbálják a szert.

A cikket ide kattintva olvashatják el.

A második legolvasottabb cikk, egy a márciusi olaszországi választásokhoz kapcsolódott. Egy 49 éves milánói vállalkozó írt nyílt levelet az azóta már belügyminiszter Matteo Salvininek. Két Kongóból örökbefogadott gyermekének pokollá tette az életét a választási kampány, írta a nő, aki úgy érezte, hogy addig sem könnyű helyzetük fenntarthatatlanná vált a kampány alatt, azt szerette volna ezért elérni, hogy legalább a hangnemet vegyék kevésbé agresszívre, ha már a tartalom nem akarnak változtatni.

A cikket ide kattintva olvashatják el.

A harmadik helyezett a ma már emberi erőforrás miniszter Kásler Miklós kutatásáról beszámoló MTI híradás volt, mely szerint az Árpád-ház tagjai egészen biztosan eurázsiai, és nem finnugor eredetűek. Kásler akkor még az Országos Onkológiai Intézetet vezette. Ez természetesen nem jelent semmit azt a kérdést érintően, hogy a magyar a finnugor nyelvcsalád tagja-e.

A cikket ide kattintva olvashatják el.