NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Olaszország: ki fizeti a számlát?

Olaszország: ki fizeti a számlát?
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Olaszország uniós támogatásból finanszírozta az Aquarius mentőhajő kíséretét a spanyolországi Valenciába, miután saját kikötőiben nem engedélyezte a menekültek partra szállását. Felmerült: indokolt volt-e uniós támogatást ilyen célra költeni.

HIRDETÉS

Az Aquarius esete után merült fel, hogy az unió milyen mechanizmussal ellenőrizheti támogatásai felhasználását.

Kiderült ugyanis, hogy uniós pénzekből finanszírozták a mentőhajó kíséretét Valenciába azok után, hogy az olasz hatóságok júniusban megtiltották a hajón tartózkodó 600 menekült partra szállását olasz kikötőben.

Az uniós vizsgálat kiderítette, hogy az olasz parti őrség több mint 200 ezer euróba kerülő akciójának 90%-át az Európai Bizottságnak a sürgős mentésekre elkülönített alapjából pénzelték.

Olaszországnak az év végéig kell beszámolnia az alap eszközeinek felhasználásáról. A bizottság ezek után alakítja ki álláspontját.

Szabványos eljárás keretében, az elszámolási időszak végén felmérjük a bejelentetett tevékenységek és a felmerülő költségek indokoltságát. Ebben a szakaszban korai lenne nyilatkozni a hivatkozó jelentés pontosságáról – jelentette ki Tove Ernst, az Európai Bizottság szóvivője.

Az EU 219 millió eurót különített el Olaszország javára a sürgősségi támogatási keretben, ebből 147 milliót már át is utalt. Ha a bizottság visszaélést fedez fel, a jövőbeni utalásokat a visszaélés mértékével megkurtítják.

Időközben Cataniában a parti őrség egy másik hajója vár 177 menekülttel a fedélzetén kikötési engedélyre.

Kérdés, ki fizeti majd a számlát.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

State of the Union: az emberek hatékony vezetőt akarnak, akkor is, ha nem demokratikus

Exkluzív: Charles Michel reméli, hogy az Irán elleni nyilvánvaló izraeli támadás véget vet az eszkalációnak

Az EU vezetői átfogó versenyképességi megállapodást szorgalmaznak az USA és Kína ellensúlyozására