NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Németország eurómilliárdokat profitált a görög válságból

Németország eurómilliárdokat profitált a görög válságból
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Csaknem hárommilliárd euró kamatjövedelemhez jutott Németország 2010 óta, mint a görög mentőcsomag egyik legnagyobb haszonélvezője, erre világított rá egy jelentésben a német Zöldek költségvetési szakértője.

HIRDETÉS

Csaknem hárommilliárd euró kamatjövedelemhez jutott Németország 2010 óta, mint a görög mentőcsomag egyik legnagyobb haszonélvezője. Erre világított rá egy jelentésben a német Zöldek költségvetési szakértője, Sven-Christian Kindler. Eszerint a berlini kormánynak elsősorban az Európai Központi Bank értékpapírpiaci programja keretében vásárolt görög államkötvényekből származott profitja.

Kindler szerint miután Görögország szigorúan takarékoskodott és tartotta magát vállalt kötelezettségeihez, eljött az ideje annak, hogy "az eurócsoport is tartsa ígéretét, vagyis Németországnak és Európának segítő kezet kell nyújtania Görögországnak" – szögezte le a politikus.

Görögország az elmúlt nyolc évben három mentőhitelt is kapott, hogy elkerülje az államcsődöt, össszesen 274 milliárd euró értékben.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Változatlanok maradtak az EKB irányadó kamatai

Christine Lagarde "törzsi klikk"-nek nevezte a közgazdászokat Davosban

Súlyos mínuszokból pár év alatt az élvonalba került a görög gazdaság