Athénban maradnak a török katonák

Athénban maradnak a török katonák
Írta: Károly Szilágyi

Görögország harmadjára sem adta ki a Törökországból szökött katonákat. A bíróság szerint Törökországban tisztességes eljárás helyett kínzás várná a dezertőröket.

Élénk érdeklődés és szigorú biztonsági intézkedések mellett szállították a görög feljebbviteli bíróságra azt a nyolc török katonát, akik a 2016-os sikertelen puccs után menekültek Görögországba.

A tárgyaláson a görög bíróság harmadjára is elutasította Törökország kiadatási kérelmét, arra hivatkozva, hogy Törökországban nem lenne lehetőségük tisztességes bírósági eljárásra, megalázásnak és kínzásnak lennének kitéve, valamint az életük veszélyben lenne.

A török hatóságok puccskísérletben való részvétellel, emberölési kísérlettel, terrorizmussal, dezertálással és katonai eszközök ellopásával vádolják őket.

A döntés tovább terheli az egyébként is feszült görög-török viszonyt, noha mindkét ország a NATO tagja, így katonailag szövetségesnek számítanak.

A török kormánypárti média nemrég közzétett egy videót, amin a nyolc katona látható, mielőtt egy katonai helikopterrel Görögországba szöktek volna 2016 júliusában.

kapcsolódó cikkek