NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Tízszer gyorsabban dolgoznak a kelet-európaiak, mint a britek

Tízszer gyorsabban dolgoznak a kelet-európaiak, mint a britek
Írta: Noemi Mrav
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Ez nem sok jót vetít előre a Brexit utáni időkre nézve.

HIRDETÉS

Érdekes kísérletbe fogott az angol közszolgálati tv, a BBC: brit és kelet-európai munkásokat versenyeztetett meg, melyikük tud egy nap alatt több zöldséget leszedni.

A két csapatnak egy cornish-i farmon kellett dolgoznia. A brit versenyzők önkéntes alapon jelentkeztek, mindannyian 18 és 23 év közöttiek voltak, és Plymouth-ból származtak. A feladat az volt, hogy egyetlen nap alatt 10 ezer fej káposztát szüreteljenek le. A gazdaság tulajdonosa, Greville Richards azt mondta, erre a munkára nagyjából 500 munkást szokott felvenni, általában kelet-európaiakat. Boldogan alkalmazna több britet, mert a Brexit megnehezíti, hogy Európa más részéről érkező embereket vegyen fel, de nem nagyon talál jelentkezőt. A műsorban aztán kiderült: a felbérelt brit fiatalok 10-szer lassabban dolgoztak az első négy órában, mint kelet-európai társaik, írja a brit metro.

Két maratont futott le, de ezt egy óráig sem bírta

A korrektséghez hozzátartozik, hogy a brit fiatalok számára ez volt az első alkalom, hogy ilyet csináltak. Az első órában a hidegre és az orrfolyásra panaszkodtak a legtöbbet. A 22 éves, Cambridge-ben tanuló Hettie Burrows-nak alig egy óra után abba kellett hagynia a versenyt, mert túlságosan átfagytak a kezei, ezért beült egy traktorba, hogy kicsit átmelegedjen. "Őszintén szólva borzalmasan fáj, de nem adhatom fel - mondta, miután visszatért. - Tavaly két maratont futottam le. Ha azt meg tudtam csinálni, miért ne tudnék káposztát szedni?"

A 23 éves Jennifer Brunt, aki azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a figyelmeztetések ellenére is kisminkelve érkezett a munkanapra, és civilben egyébként kereskedelemmel foglalkozik, szintén a hidegre panaszkodott a legtöbbet. "Ez nagyon nehéz, az én kezeim túl kicsik ehhez, ráadásul át is fagytak."

A 18 éves Conor Stevens, aki zenésznek készül, azt mondta, nem hiszi, hogy két napon át bírná ugyanezt csinálni, ráadásul úgy érzi, nem jogos, hogy ugyannyi fizetést kap, mint akik jobban dolgoztak. Egy másik csapattag pedig úgy nyilatkozott: soha nem tudná ezt a munkát végezni. És bár a britek sokkal lassabbak voltak, a nap végére azért teljesítették a kitűzött célt.

Felmérések egyébként azt mutatták, hogy rögtön a Brexit népszavazás után elkezdett csökkeni a gazdaságokba delegált európai munkások száma, a szükséges létszám 65 százalékára. "Már odáig jutottunk, hogy bolgárokat és románokat kell alkalmazni, csak azért, mert a litvánoknak és a lengyeleknek nem éri meg idejönni. A font átváltása után ugyanis olyan kevés pénzük marad, hogy nem éri meg." A munka viszont kemény, és csak minimálbért fizetnek érte - valószínűleg ezért nem találnak brit munkaerőt rá, summázta a gazda véleményét a Daily mail.

További források • Dailymail, Metro, BBC

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Törvénymódosításra készül London a belfasti parlament visszaállítása érdekében

Két év után újra összeülhet az észak-ír parlament

Új esélyt kaptak az Egyesült Királyságban élő uniós állampolgárok