Otthonában holtan találták a kanadai milliárdost és feleségét

Otthonában holtan találták a kanadai milliárdost és feleségét
Írta: Euronews

Az APOTEX gyógyszeripari cég elnökének haláláról a rendőrök azt mondják, hogy gyanús.

Otthonában holtan találták Kanada hetedik leggazdagabb emberét és feleségét. Barry Sherman az Apotex nevű, generikus gyógyszereket gyártó cég alapítója és tulajdonosa volt, a vagyonát 3,7 milliárd dollárra becsülte legutóbb a Forbes. A milliárdost feleségével együtt találták meg torontói házukban.

A helyi rendőrség egyik nyomozója újságíróknak azt nyilatkozta, hogy az elsődleges adatok szerint a halálesetek körülményei legalábbis gyanúsak. A helyszíni vizsgálatok lezárultáig ennél többet nem tud mondani, várják a patológus és a halottkém jelentését.

Barry Sherman amellett, hogy hihetetlenül gazdag volt, nagyvonalú adományairól volt ismert. Az egyik befolyásos zsidó közösség legnagyobb támogatói közé tartozott, és egyebek mellett kórházak építését, működtetését is támogatta.

A házaspárnak 4 gyereke van.