NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Amit eddig tudni lehet a londoni merényletről

Amit eddig tudni lehet a londoni merényletről
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Az Iszlám Állam közölte: a terrorszervezet katonája vol a támadó. Magányos farkas lehetett a merénylő, de a brit rendőrség nyolc embert őrizetbe vett a támadással összefüggésben.

HIRDETÉS

A magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet vállalta magára a londoni merényletet. A brit rendőrség csütörtök hajnalban hat helyen hajtott végre rajtaütést és nyolc embert vett őrizetbe a szerdai támadás után.

Öt halottja és 40 sérültje van a brit fővárosban, terrorakciónak minősített támadásnak.

A támadó a járókelők közé hajtott Hyundai i40 típusú, összkerékhajtású, bérelt autójával a Westminster hídon, helyi idő szerint szerda délután fél 3-kor.

A merénylő célzottan a gyalogosokat keresve, cikk-cakkban haladva gázolta el az embereket, legalább 100 sétálót leterített a hídon a Parlament irányába haladva.

Szemtanúk szerint szörnyű kép tárult eléjük, mindenhol halott és sebesült emberek hevertek szerteszét az aszfalton. A 40 sebesült közül 29 embert ápolnak kórházban, közülük hétnek válságos az állapota. Úgy tudni a sérültek között 12 brit, 3 francia gyermek, 4 dél-koreai, 2-2 román és görög, 1-1 német, kínai, ír, olasz, lengyel és amerikai állampolgár van. A magyar külügyminisztérium nem tud magyar sérültről vagy áldozatról.

Eyewitness to what happened on Westminster bridge pic.twitter.com/A115YBDS6N

— AssedBaig (@AssedBaig) March 22, 2017

Pár száz méterrel arrébb a gépkocsi a Westminster épületét védő korlátnak ütközött. Ekkor a férfi kiszállt az összetört járműből, és futva menekült, közben halálra késelte a parlamenti őrség egyik tagját. Ekkor lőtte le a merénylőt a rendőr két társa.

Az áldozat a 48 éves Keith Palmer, aki 15 éve szolgált a rendőrségnél. Felesége és gyermeke gyászolja.

PC Keith Palmer. Our brave Met #Police colleague who today made the ultimate sacrifice #LestWeForgetpic.twitter.com/i5L4dQSNuC

— Met Police Fed (@MPFed) March 22, 2017

London polgármestere, Sadiq Khan így emlékezett a szolgálatteljesítés közben meghalt rendőrre: “Palmer védte városunkat, demokráciánkat azoktól, akik el akarják pusztítani életmódunkat”.

PC Keith Palmer was killed doing his duty – protecting our city and our democracy from those who want to destroy our way of life. pic.twitter.com/p6igkEJoGY

— Sadiq Khan (@SadiqKhan) March 22, 2017

A londoni Parlament épületében a támadás idején éppen üléseztek a képviselők, a rendőrök lövéseinek hallatán az alsóházi elnök tájékoztatta őket a történtekről. Sem a képviselőknek, sem a brit kormányfőnek nem esett baja. Theresa May miniszterelnököt a Downing Street 10. alatti rezidenciájára menekítették ki.

Egy parlamenti forrás az Euronewsnak azt mondta, a rendőrség először attól tartott, robbanószerkezetet helyezhettek el a Parlamentben vagy annak közelében.

Mark Rowley, Scotland Yard helyettes vezetője a másik három halálos áldozat személyazonosságáról nem adott tájékoztatást. A főtiszt a lelőtt merénylőről annyit közölt, már ismert volt a rendőrség előtt. “Feltételezzük róla, hogy kötődött a nemzetközi terrorizmushoz.” Rowley azt is elmondta, három rendőrtiszt is megsérült a merénylet során, kettőnek súlyos az állapota.

Full statement from Mark Rowley following the incident in #Westminster#Londonpic.twitter.com/v2BxIaAdjx

— Metropolitan Police (@metpoliceuk) March 22, 2017

A hídon a gázolásban meghalt három személy egyike – spanyol lapértesülések szerint – egy 43 esztendős, kétgyermekes spanyol tanárnő, Aysha Frade, aki a helyszín közelében dolgozott. Ezen kívül még egy ötvenes éveiben járó férfiról szólnak a híradások.

Egyelőre úgy tűnik, hogy a terrorista úgynevezett „magányos farkas” volt, tettét egyedül hajtotta végre. Ugyanakkor sajtóinformációk szerint az ámokfutáshoz használt autóját Birminghamben bérelte, ahol és további helyeken is razziát hajtottak végre, összesen nyolc embert vettek őrizetbe.

A Mirror cikke szerint a merénylet előtti napon, az interneten, kódolt üzenetben (a 4chan nevű közösség internetes oldalán, egy többszörösen kódolt üzenetben) beszélhették meg a támadás kitervelői a részleteket.
A cikk szerint a felhasználók egy morze kódot osztottak meg, amely meghatározta a helyét annak az applikációnak, amelyben egy dokumentum a pontos részleteket tartalmazta. Többek között rábukkantak a GPS helymeghatározásra is.

A támadás módjából arra lehet következtetni, hogy jól kitervelt akcióról van szó.

- Az időzítés: a támadást napra pontosan egy évre a brüsszeli, 32 életet követelő terrorakció után hajtották végre.

- A helyszín: egyrészt szimbolikus, hiszen a parlament egyben a kormányt is jelképezi, másrészt a turisták körében is népszerű.

- Az eszköz: másolása a nizzai és berlini merényleteknek, annyi különbséggel, hogy itt „csak” egy személyautót használtak, nem egy nehezebben megállítható kamiont.

HIRDETÉS

Ez a merénylet volt 2005 óta a legsúlyosabb Nagy-Britanniában. 12 évvel ezelőtt, a londoni metróban öngyilkos merénylők bombatámadásában 56 ember halt meg.

Csütörtök este az áldozatokra emlékezve gyertyákat gyújtanak a parlamenttől nem messze lévő Trafalgar téren – tudatta közleményében London polgármestere, Sadiq Khan.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

„Testeket láttunk szanaszét heverni, végig a hídon”

Rekordszámú menedékkérő érkezett az Egyesült Királyságba

Ellenséges kibertevékenységgel vádolja Kínát az Egyesült Királyság