Európa néhány hét múlva ünnepli a Római Szerződés 60.
Európa néhány hét múlva ünnepli a Római Szerződés 60. évfordulóját, az EU megalapítását. Remények szerint a mérföldkő az európai projekt újraindítását is jelenti. Tekintettel azonban a civakodó politikusokra, nem csoda, hogy sokan úgy vélik, az ünneplés inkább a blokk töredezettségét mutatja majd, mintsem az egységét.
Hogy a helyzetet megvilágítsuk, meghívtuk Daniel Grost, az Európai Politikai Tanulmányok Központjának igazgatóját, aki brüsszeli irodánkból csatlakozik hozzánk.
- Azt várjuk, hogy új tervet vázolnak föl Európa számára Rómában. Gondolja, hogy lesz benne valami lényeges?
- Nem kell valódi tervet várni Európa jövőjére a 27 állam- és kormányfőtől, mindenkinek megvannak a saját belföldi gondjai. Úgy vélem, egy magasztos nyilatkozatot várhatunk, amely nem világít rá egyik problémára sem, amellyel szembesülünk, de legalább jelzést ad számunkra, hogy mik lesznek a prioritások.
- Érdekes módon Angela Merkel német kancellár megint fölvetette a kétsebességes Európa gondolatát. Mit jelent ez? Gondolja, hogy lendületet ad ennek az ötletnek?
- Lényegében azt mondta, hogy szeretnénk haladást elérni a külső fronton, a külső biztonságban, és abban, miként fejlesszük a közös európai védelmet. Tudjuk, hogy egy-két tagállamnak gondjai vannak a védelemmel, mert semlegesek. A kancellár szerint mindenképpen haladnunk kell, és talán egy modus vivendit találni azzal az egy, kettő vagy három országgal, amely nem tud ebben részt venni.
- Van egy gazdasági integrációs elem is, amelyet újra és újra előhoz. Gondolja, hogy ő szeretné előmozdítani ezt a gazdasági integrációt?
- Az integráció gazdasági része a legnehezebb. Bizonyos értelemben egy út végéhez értünk. Az út vége még kompatibilis a nemzeti szuverenitással az adópolitikát illetően, közös valutánk van, közös bankfelügyelet, tehát van egy stabil, közös pénzügyi rendszerünk, de erősen kétlem, hogy ennél tovább mehetnénk.
- Ugyanakkor fontos választások jönnek Franciaországban áprilisban, lehetséges, hogy Olaszországban is. A kampányokban egyesek azt mondják, hogy népszavazást akarnak az euróról. Közben viszont az EKB elnöke, Mario Draghi azt mondja, hogy az nem lehetséges, nem lehet azt választani, hogy valaki elhagyja az eurózónát. Kinek van igaza?
- Az igazság és a tény az, hogy a tagállamok végül is szuverének maradnak. Tehát ha egy ország úgy dönt, hogy kiszáll az euróból, azzal lehet, hogy szembemegy néhány szerződéses kötelezettséggel, de nincs európai hadseregünk, amelyet beküldhetünk. Az amerikaiak odaküldték hadseregüket, amikor a déli államok el akartak szakadni 150 évvel ezelőtt. Mi nem tehetjük meg ezt. Csak azt mondhatjuk, rendben, ha nem akartok részt venni a buliban, akkor viszlát. Tehát ebben az értelemben minden ország mondhatja, hogy ki akar lépni az euróövezetből, ha a nép vagy a parlament így szavaz. De ezt nagyon valószínűtlennek tartom, mert ha megnézzük a számokat, az eurózóna teljesítménye javul, ezért a kilépés melletti érvelés egyre gyengül.
- Az európai gazdaság tehát egy kicsit jobban megy a vártnál. Gondolja, ez elegendő lesz ahhoz, hogy megállítsa, vagy lassítsa a populisták előretörését. Ők egyes országokban azt akarják, hogy lépjenek ki az Európai Unióból vagy legalább az euróövezetből?
- Igaz, hogy az európai gazdaság fejlődik, de nagyon egyenlőtlenül. Németország természetesen nagyon jól teljesít, Olaszország nem annyira, de az általános kép javul. Ha megnézzük, az emberek miért akarják elhagyni az EU-t, vagy miért akarnak kilépni az euróból, annak nagyon gyakran alig van köze pusztán gazdasági kérdésekhez. Sokkal inkább az identitás kérdéséhez, ahhoz, hogy egy nemzet sorsáról dönthessenek, és ezek a dolgok nem függenek annyira a gazdasági ciklusoktól és a munkanélküliségi rátáktól, hanem mélyebb erőktől. Végtére ebben rejlik a probléma, nem annyira a gazdaságban, amely javul, hanem az identitás mélyebb értelmében, abban, hogy Európához tartozunk-e?
- Egy ország már nyilvánvalóan meghozta a döntést: Nagy-Britannia. A római ünnepségek bizonyos mértékben a brexit utáni út felvázolásáról is szólnak. Visszatérve a gazdaságra, önnek úgy tűnik, hogy Európát visszalökték a sor végére az amerikai kereskedelmet illetően, miközben Nagy-Britannia előretör?
- Persze egyes emberek nyilatkozataiban az Egyesült Királyság az élre tör. De egy dolog azt mondani, hogy azonnal kereskedelmi megállapodást fogunk kötni az Egyesül Királysággal, és más döntést hozni arról, hogy megnyitunk bizonyos amerikai piacokat, mert az adminisztráció azt mondta, hogy Amerika az első. Ha Amerikát akarják előtérbe helyezni,akkor valóban meg akarják-e nyitni piacaikat a britek előtt, és nem az Európai Unió előtt, ahol sokkal nagyobb a piac számukra is? Tehát nagyon kétlem, hogy Trump baráti üzletet fog kötni az Egyesült Királysággal a kereskedelemről, és elhanyagolja az EU-t, amely sokkal nagyobb piac neki.
- Azt mondta, Donald Trump lehet az, aki megmenti az eurót. Hogyan lenne ez lehetséges?
- Ez nagyon egyszerű, nem kell figyelembe vennünk a Twittert és a politikai nyilatkozatokat, csak azt kell néznünk, hogyan működik a gazdaság. Ha Trump jelentősen csökkenti az adókat, és többet akar költeni a katonai infrastruktúrára, akkor az amerikai
gazdaság valószínűleg beindul, és sok importot vonz, Európa pedig jócskán exportál az Egyesült Államokba, tehát az euróövezet valószínűleg fellendül a Trump-szerű amerikai gazdaságpolitika révén, és ez mindenkinek jót tesz. Ez bizonyára gyorsítja a talpraállást Olaszországban is, amely most különösen függ a külkereskedelemtől, és Franciaországban is. Így összességében Trump nagy szívességet tehet Európának vagy legalábbis az eurózónának a gazdaságpolitikájával.
- Végül szeretnék megemlíteni valamit, amit Donald Tusk mondott, az Európai Tanács elnöke. Felidézte a veszélyeket, amelyekkel Európa szembesül: Donald Trump, a terrorizmus, Oroszország, Kína és a populizmus. Melyiket tartja a legfélelmetesebbnek?
- Úgy vélem, a belső probléma a legkomolyabb. A populizmus Európában, az emberek, akik saját népükhöz, választópolgáraikhoz beszélnek. Ez nagyon egyszerű, lezárjuk a határainkat, és egyedül folytatjuk ebben a szabályok nélküli világban, mindazon szabályzók nélkül, amelyeket az EU jelent nekünk. Ez az illúzió nagyon veszélyes, mert ha követőkre talál, akkor az EU természetesen nem tudná ezt túlélni, és ez valószínűleg mindenkinek sokkal rosszabb lenne.