NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Rohani: Trump a választások miatt bírálta a nukleáris egyezményt

Rohani: Trump a választások miatt bírálta a nukleáris egyezményt
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

Nehéz lenne Trump igényei szerint újratárgyalni az iráni nukleáris megállapodást.

HIRDETÉS

Az iráni nukleáris megállapodást újratárgyaltatná a megválasztott amerikai elnök. Trump kampánya során többször egyértelműsítette, hogy szerinte érvényteleníteni vagy legalábbis módosítani szükséges a világ vezető hatalmainak egyezségét Teheránnal.

2015-ben a gazdasági szankciók feloldásáért cserében az iráni fél vállalta, hogy ellenőrizhetővé teszi atomprogramját, ami kizárólag békés célokat szolgálhat a jövőben.

- Csak azért tett ilyen kijelentéseket Trump, hogy megnyerje a választásokat. Kinevezése után nem látom valószínűnek, hogy a gyakorlatba átültetné, amit mondott, ugyanis nem egy kétoldali egyezményről van szó, amiről egyszemélyben ítélkezhet – mondta kedden az iráni elnök, Hasszán Rohani.

Az iráni vezető arra utalt, hogy technikailag nagyon bonyolult lenne a már megkötött egyezményt módosítani, illetve újratárgyalni.

- Biztos vagyok benne, hogy valamennyi barátunk és szövetségesünk, akik letárgyalták az egyezményt, összetartanak. Oroszország, Kína, Németország, Franciaország és Nagy-Britannia hozta tető alá a megállapodást, amit betart Irán és a világ. Amerika a saját hitelességét tenné tönkre, ha eltérne a megállapodástól – mondta szintén kedden a davos-i világgazdasági fórumon John Kerry, a leköszönt amerikai elnök, Obama külügyminisztere.

A héten felesküdő új amerikai elnök, Donald Trump az Iránnal kötött nukleáris egyezményt a “legrosszabb megállapodásnak” nevezte. Külügyminiszter-jelöltje szerint is “teljes áttekintésre” szorul az egyezmény.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Trumpnak fontos "Ukrajna túlélése", de sürgeti Európát is, hogy adjon több pénzt

Trump megdicsérte a lengyeleket, amiért szuverén módon kiállnak az oroszok ellen

Trump nem mehet el a fia érettségi ünnepségére, mert a bíróságon kell lennie