Loader
Hirdetés

Trump megerősítette, hogy illegális bevándorlók millióit toloncolja ki

Trump megerősítette, hogy illegális bevándorlók millióit toloncolja ki
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
Közzétéve:
Megosztás Kommentek Kövesse az Euronewst a Google-on
Megosztás Close Button

2-3 millióra teszi Trump azok számát, akiket ki kell toloncolni, vagy börtönbe kell zárni.

Donald Trump ígéretet tett, hogy illegális bevándorlók millióinak kitoloncolása, és bűnözők tömegeinek bebörtönzése kezdődik meg, amint hivatalba lép.

HIRDETÉS
HIRDETÉS

A CBS-nek adott interjúban azt is megerősítette, hogy valóban szükségesnek tartja a mexikói határ fallal történő védelmét.

A kampány populista retorikája után a megvalósítás részletei érdeklik a közvéleményt.

- Most azon leszünk, hogy fellépjünk a bűnözők, bűnözői csoportok tagjai, kábítószer-kereskedők ellen, akár több mint kétmillió emberről lehet szó, sőt, akár hárommillióról. Őket ki kell tenni az országunkból, vagy be kell őket zárni. Aki illegálisan van itt, azt ki fogjuk tenni az országból – mondta Donald Trump, az Egyesült Államok most megválasztott elnöke.

A kampány idején Trump úgy fogalmazott, hogy akár 11 millióra is becsülhető a megfelelő dokumentumok nélküli bevándorlók száma, többségük latin, és mindannyiukat kitoloncoltatná.

A kongresszus republikánus többségének egy képviselője úgy fogalmazott, hogy a határvédelem biztonsága nagyobb prioritást élvez, mint a kitoloncolások végrehajtása.

Trump januárban lép hivatalba.

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
Megosztás Kommentek Kövesse az Euronewst a Google-on

kapcsolódó cikkek

Zelenszkij: Kijev és Washington azt akarja, hogy a háború még a tél előtt véget érjen

Trump üzletelne Kínával – akár Tajvan is terítékre kerülhet

Az USA és Kína „MI-párbeszédet” kezdeményez közös aggodalmairól