Nyilvános az orlandói gyilkos rendőrségi hívásainak hiánytalan leirata

Nyilvános az orlandói gyilkos rendőrségi hívásainak hiánytalan leirata
Írta: Euronews

Elsőre meghúzva tették közzé a szöveget. Kihagyták belőle az Iszlám Állam terrorszervezetre és vezetőjére tett utalásokat.

Az amerikai igazságügyi minisztérium végül is teljes egészében közzé tette azoknak a telefonbeszélgetéseknek a leiratát, amelyeket a tömeggyilkos Omar Mateen folytatott a 911-es segélyhívó diszpécserével brutális orlandói akciója idején.

A korábbi verzióban nem szerepeltek az Iszlám Állam terrorszervezetre, illetve annak vezetőjére, Abu Bakr al-Bagdadira tett utalások.

Az orlandói rendőrfőnök a leiratra és a rendőrök belső kommunikációjára hivatkozva azt bizonygatta hétfőn, hogy pár percen belül ott voltak a bárban, és tűzharcba is bocsátkoztak a támadóval. Ez azért fontos – érvelt a rendőrfőnök -, mert feltűnésük valamelyest kijózanította a férfit, abbahagyta a lövöldözést. Akkor barikádozta el magát túszaival a mosdóban.

Indulatokat szült, hogy a szöveget elsőre valamelyest meghúzva közölték, és hivatkozási alapot teremtett azoknak, akik szerint a rendőrség nem volt a helyzet magaslatán a tragédia éjszakáján.

Három órába telt, mire lelőtték Omar Mateent.

kapcsolódó cikkek