Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték a volt csádi diktátort

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték a volt csádi diktátort
Írta: Euronews

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte emberiesség elleni és háborús bűncselekmények miatt Hissene Habré volt csádi elnök-diktátort egy szenegáli bíróság…

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte emberiesség elleni és háborús bűncselekmények miatt Hissene Habré volt csádi elnök-diktátort egy szenegáli bíróság hétfőn. Az eljárás Dakarban folyt az úgynevezett Különleges Afrikai Törvényszék előtt, amelyet azért hoztak létre, hogy kifejezetten Habré felett ítélkezzen.

Az ítélet hallatán a teremben tapsvihar tört ki.

Az Afrika Pinochetjének nevezett diktátor nyolc évig, volt hatalmon, míg 1990-ben a jelenlegi csádi elnök puccsal eltávolította. Szenegálba menekült, itt több mint húsz évig élt nyugalomban. Végül hosszas jogi csatározást követően sikerült bíróság elé állítani.

A volt elnököt a bíróság szerint közvetlen felelősség terheli 40 ezer ember, főként politikai ellenfelei haláláért és százezrek megkínzásáért.

A volt diktátor felelős több dél-csádi törzs ellen folytatott tisztogatásért is.

Habre tagadja a vádakat, és nem ismeri el a bíróság fennhatóságát.

A volt elnöknek Szenegálban kell letöltenie büntetését.

kapcsolódó cikkek