HIRDETÉSAz orosz légierő derékhadának kivonása meglepte a világot, pedig várható volt – írja a Carnegie Alapítvány moszkvai központjának elemzője, Alexander Baunov.
Szerinte ez egyszerű és nem is titkolt okra vezethető vissza, mégpedig, hogy Oroszország elérte összes célját, amit csak a szíriai beavatkozással el akart érni – többségét nem is a véres polgárháborúban már öt éve vergődő közel-keleti országban, hanem odahaza és a nemzetközi diplomáciában.
Baunov arra emlékeztet, hogy Moszkva a Krím-félsziget annektálásával, a malajziai utasszállító kelet-ukrajnai tragédiájával és a Donbass még mindig megoldatlan válságával teljesen elszigetelődött az elmúlt években. A nemzetközi diplomácia hangadói gyakorlatilag átnéztek Putyin elnökön, aki jobb híján hasonló lekezelő gesztusokat tett, de arról nyilvánvalóan nem mondott, nem mondhatott le, hogy visszakerüljön a nemzetközi döntéshozatali mechanizmusba.
Az elemző szerint ezt szolgálta a szíriai beavatkozás, és nem is bizonyult rossz ötletnek. Mióta az orosz vadászgépek beszálltak a terrorizmus elleni küzdelembe az Aszad-rezsim oldalán, az orosz elnök visszakapta régi helyét a világ nagy machinátorainak kerekasztalánál. A szíriai tűzszünet tervét az amerikai külügyminiszter személyesen vitte Moszkvába egyeztetésre decemberben.
Ami a szíriai polgárháborút illeti, az orosz légitámogatással fölénybe kerülő kormányhadsereg elmúlt fél évi diadalmenete egyértelművé tette, hogy az ellenzék nem fogja tudni elzavarni a hatalomból Bassár el-Aszadot, mindenképpen kénytelen lesz alkudozni vele. (Ez persze a látszat ellenére nem jelenti azt, hogy Moszkva akár a kisujját mozdítaná azért, hogy Aszadot a helyén tartsa. Ebben a polémiában kizárólag a Washingtonnal zajló nemzetközi pozícióharca tartja benne.) A Nyugatnak ugyanakkor szembe kellett néznie azzal, hogy a terrorizmus ellen meghirdetett nemzetközi küzdelem értelmezésére jócskán vannak jelentkezők Washingtonon kívül is.
A szíriai orosz beavatkozás ideje mostanra mindenképpen lejárt már csak azért is, mert Putyin elnök pár hónapban határozta azt meg az induláskor. Az elnök belpolitikai stratégiáját tekintve pedig azért szorított az idő, mert az orosz közvélemény növekvő aggodalommal figyelte a szíriai bevetéseket, amelyeket egyre inkább hajlamos volt egy “újabb Afganisztán” előjátékának tekinteni, és emiatt pánikba esni.
Az, hogy Putyin elnök épp a tűzszünetre időzítette a Szíriában állomásozó orosz légierő nagy részének kivonását, Baunov szerint szintén magától értetődő, ha nem is kockázat nélkül való döntés. Először is elérkezett az idő, amikor Moszkvát érhetnék meglepetések a szíriai konfliktusban szintén érdekelt, egyre dühösebb Törökország vagy akár Szaúd-Arábia részéről. Vagyis ezek elől jó időben ellépnie. Másrészt érdemes addig visszavonulnia, amíg a tűzszünet, ha nem is sértetlenül, de még érvényben van. Ha tartósnak bizonyul, Moszkva ezt saját érdemeként adminisztrálhatja. Ha nem, már nem terheli ezért felelősség, sőt mondhatja, hogy lám, nélküle nincs előrelépés a szíriai válságrendezésben.