4 március 2016 | Euronews
Keresési eredmények 53 Találatok
-
Világ Irán emberi jogi vezetője: "A teljes szólásszabadság nem ésszerű" Hogyan védi egy teokrácia legfőbb emberi jogi vezetője fiatalkorúak kivégzését, a közösségi oldalak blokkolását és a nemzeti vagyon titkos tárgyalásokon történő eladását? -
Zimbabwe Államosítanák a gyémántbányászatot Zimbabwéban A zimbabwei kormány saját kezébe vesz minden gyémántbányászati tevékenységet. -
Világ Ankara hajlandó megfontolni Brüsszel kéréseit menekültügyben Az Európai Bizottság elnöke bízik a Törökországgal való szorosabb együttműködésben -
Sport Koudelka nyert a wisłai nagysáncon A világkupa-győztes Peter Prevc ötödik helyezése már nem oszt, nem szoroz. -
Brazília Korrupciós vádak miatt kihallgatták a volt brazil elnököt Pénzmosás és vesztegetés vádjával őrizetbe vették az egykori brazil államfőt. A rendőrségi kihallgatás három órán át tartott, azután elengedték Luiz -
Spanyolország Újabb patthelyzet Spanyolországban Nem kapott elég szavazatot a spanyol parlamentben a szocialisták vezetője, Pedro Sánchez, hogy kormányfővé válasszák. Szerda után pénteken már -
Sport Forrósodik a talaj Beckenbauer talpa alatt Bizonyíték nem került elő, de a gyanú tovább él a német szavazatvásárlási botrány ügyében. -
Törökország Újabb csapás a sajtóra Törökországban Állami ellenőrzés alá helyeztek Törökországban egy ellenzéki újságot. Egy isztambuli bíróság ideiglenes vezetőket nevezett ki a Zaman napilaphoz -
Sport Gép figyeli a gólvonalat a BL-döntőn Az UEFA eldöntötte, használni fogják a technológiát a májusi Bajnokok Ligája- és Európa Liga-fináléban. -
Szíria Mi lesz a szíriai özvegyek és árvák sorsa? Háborúkban meghalt férfiak özvegyei és gyermekei számára nyújt menedéket a Dilruba alapítvány a törökországi Bursában. A vezetője Hatice Okur. Azt -
Uzlet Sorozatok A Facebook már nem kerüli ki a brit adózást Több millió fonttal gyarapítja a Facebook ezentúl a brit költségvetést. A tech-óriás bejelentette, hogy már nem használja azokat az adózási -
Világ Halálos veszélyt jelentenek az aszteroidák? Március 5-én egy 30 méter átmérőjű aszteroida repül el a Földhöz meglehetősen közel, bár azt még nem tudjuk, mennyire közel is pontosan. Ez az a -
Egyesült Királyság Robbantásos merénylet Belfastban Autója alá rejtett bomba sebesített meg egy börtönőrt Belfastban. Az 52 éves férfit kórházba vitték, megműtötték és már nincs életveszélyben. Az -
Egyesült Királyság Rupert Murdoch feleségül vette Jerry Hallt A 84 éves médiamágnás és az 59 éves színésznő, volt szupermodell esküvőjét az egyik legpazarabb londoni épületben, a Spencer House-ban tartották. Az -
Szerbia Előrehozott választások lesznek Szerbiában Feloszlatta a szerb parlamentet Tomislav Nikolić államfő pénteken, és előrehozott választásokat írt ki április 24-re. Ezzel megerősítheti hatalmát -
Franciaország Majdnem összeütközött egy drón és egy repülő Az Air France Airbus A320-as utasszállítója Barcelonából tért vissza, és kezdte meg a leszállást a Charles de Gaulle repülőtérre február 18-án -
Business Planet Uniós ökovédjegy - veszik, mint a cukrot Az európai öko minősítést olyan termékek kaphatják meg, amelyek előállítása minimális hatással van a környezetre. A védjegy megszerzése remek eszköz -
Japán Japán: A szökőár után öt évvel Japán észak-keleti régióját, Tohokut, öt évvel ezelőtt a szökőár valósággal a földdel tette egyenlővé. A cunami 20 ezer hektáron mindent elsöpört, de -
Világ Tömeges online kurzusok - minden kezdet nehéz A tömeges online kurzusokban (MOOC) a megjelenésük idején a szakértők egy része az oktatás forradalmát látta, amely elviszi a korszerű tudást a világ -
Target Tokió: Marunoucsi sosem pihen A Target mai adásában Tokióba látogatunk, hogy felfedezzük a világ egyik legdinamikusabb üzleti negyedét, a Marunoucsit és két szomszédját, az -
Észak-Korea Észak-Korea miatt aggódik a világ Kim Dzsongun elrendelte az atomfegyverek élesítését. Az intézkedést világszerte bírálják. -
Gazdaság Amerika tankerek szállítják Európába az olajat Amerika elkezdett olajat exportálni Európába. Az olajexport-tilalom decemberi feloldása után már a jelentős olajipari vállalatok is Európába -
Uzlet Sorozatok Luxussal bővítene a Samsonite A világ legnagyobb táskagyártója betörne a luxuspiacra. A Samsonite pénteken vételi ajánlatot tett a Tumi Holdingra, részvényenként 26,75 dolláros -
Sport Pinturault ismét győzött, Hirscher tovább vezet A szenzációs formába lendült francia zsinórban negyedszer volt a legjobb óriás-műlesiklásban. -
Új-Zéland Lenyűgöző zászló ténytár az új-zélandi népszavazás tiszteletére Az új-zélandiak úgy döntöttek, hogy maradnak a már jól megszokott nemzeti lobogójuknál. Íme az euronews kis zászlókatalógusa a népszavazás alkalmából. -
Gazdaság Kedvező munkaerőpiaci adatok Amerikában Februárban 242 ezer új állással bővült az amerikai munkaerőpiac. Az új munkahelyek ráadásul nem a mezőgazdasági szektorból érkeztek. Januárban és -
Sorozatok az én Európámról Europe Weekly: záródik a balkáni útvonal a menekültek előtt Megkezdődött az úgynevezett balkáni útvonal lezárása, miközben Görögországban humanitárius válság fenyeget az ott reked migránsok miatt. Az Idomeni -
Világ Megható találkozás és poszttraumás stressz - a menekültválság ismeretlen oldalai A Perpectives eheti adásában a menekültválság aktuális, valamint háttérben lévő kérdéseit jártuk körbe. A görög-macedón határon patthelyzet alakult -
Kulturális hírek Párizsi divathét: Manish Arora, Christophe Guillarmé A párizsi divathéten mutatta be legújabb, Hells Bells névre keresztelt kollekcióját az indiai Manish Arora. Az Újdelhiben dolgozó tervező 2011-ben -
Cinema Mozivásznon a koreai szexrabszolgák megrázó története A második világháborúban elhurcolt és szexrabszolgaságba kényszerített koreai nőkről szóló játékfilm most a legnézettebb a dél-koreai mozikban. Az -
Európai hírek A külső határok őrizetén múlik Schengen jövője Brüsszel szerint Újabb útitervet mutatott be az Európai Bizottság, a schengeni övezetet megmentéséért. A csomag legfontosabb eleme a külső határok megerősítése a -
Világ Ez is megtörtént - hírek másképp A Euronews soknemzetiségű újságírócsapata minden pénteken összeállít egy válogatást azokból az érdekes, de címlapra nem került tudósításokból -
Görögország Az eső elárasztotta a menekülttábort a görög határon Több mint tízezer menekült rekedt a görög-macedón határnál. A heves esőzés gyakorlatilag elárasztotta a rögtönzött tábort Idomeninél, ahol mintegy 12 -
Gazdaság Enyhén növekedett az olasz gazdaság 1 százalékkal bővült az olasz GDP 2015 utolsó negyed évében az egy évvel korábbihoz képest. Utoljára 5 éve mértek ekkora növekedést. 2012 és 2014 -
Uzlet Sorozatok Összeolvadhat a Londoni és a Frankfurti tőzsde Harmincegy százalékos nyereséget jelentett a London Stock Exchange Group, amely a Frankfurti tőzsdével tárgyal egy lehetséges fúzióról. A cég -
Franciaország Merkel-Hollande: erősíteni kell a schengeni övezetet A német kancellár és a francia államfő Párizsban tárgyalt a menekültválságról és a szíriai rendezésről. -
Brazília Letartóztatták a volt brazil elnököt Pénzmosás és vesztegetés vádjával vették őrizetbe Luiz Inácio Lula da Silva egykori brazil államfőt. A brazil rendőrség házkutatási parancsot adott -
Honduras Utcára vitte a hondurasiakat az emberjogi aktivista meggyilkolása Durva összecsapásokba fordult a hondurasi diáktüntetés, miután a rendőrök könnygázzal oszlatták a tömeget a tegucigalpai egyetemnél. A nagyszabású -
Cinema Anomalisa: felnőtteknek szóló, briliáns animációs film Ezen a héten egy különös stop-motion animációs filmet ajánlunk a figyelmükbe. Az Anomalisa rendezője és producere az amerikai Charlie Kaufman és Duke -
Cinema A Fehér Ház után London a célkeresztben Rejtélyes körülmények között meghal a brit miniszterelnök. Temetésére összegyűlnek a nyugati világ vezetői, ami a szigorú biztonsági intézkedések -
No Comment Fegyerrablók Betörtek és kifosztottak egy houstoni fegyverüzletet. A bűntényt rögzítette a bolt biztonsági kamerája. -
No Comment Politika inspirálta művészet Filippo Minelli színes füstbombákat gyújtott meg a londoni Somerset House előtt szerdán, az utcaművészek kiállításának megnyitója alkalmából. Azt -
Sorozatok az én Európámról Biankó csekk gyilkosságra Egy bántalmazott asszony megölte a férjét, tíz év börtönre ítélték, majd kegyelmet kapott. Emiatt Franciaországban sokan módosítanának az önvédelem szabályain. -
Törökország Újabb merénylet és összetűzések Törökország kurdok lakta részén Autóba rejtett pokolgép robbant a szír határhoz közeli Nusaybin városában egy rendőrörs mellett péntek reggel. Ezután aknavetőt lőttek ki a -
Izrael Izraeli katonát gázolt egy palesztin nő A merénylőt a helyszínen, gépkocsijában ülve lőtték le a biztonsági erők. -
Amerikai Egyesült Államok USA: Össztűz zúdult Trumpra a tévévitán A már csak négy republikánus elnökjelölt-aspiráns részvételével megrendezett detroiti nyilvános TV-vitában össztűz zúdult a jelenleg legnépszerűbbre -
Sorozatok az én Európámról Milyen jogszabályok védik a kiküldetésben lévő munkavállalókat? - Egyes tagállamokban, például Franciaországban, Németországban és a Benelux Államokban a kiküldött munkavállalókra vonatkozó európai szabályozásról -
Brazília A vádlottak padjára kerül a házelnök Brazíliában Eduardo Cunha állítólag több millió dollárt fogadott el a Petrobras vezérkarától. -
Franciaország Mi történt két éve Fessenheimben? Több kárt tett az ottani atomerőműben az áradás, mint mondták. -
Amerikai Egyesült Államok GN-Z11, a csecsemőgalaxis A NASA közzétett egy animációt arról a galaxisról, amelyet a Hubble űrteleszkóp fedezett fel, és az összes ismert közül a legtávolabbi. A GN-Z11 -
Honduras Agyonlőttek egy környezetvédőt Hondurasban A tanárnő a törzsi területek harcos védelmezője volt a közép-amerikai országban. -
Franciaország Ukrajna: hiába ültek össze a külügyminiszterek Párizsban Lavrov szó nélkül távozott a tárgyalások végén, és a többiek sem derűlátóak. -
Világ Nukleáris készültség Észak-Koreában Kim Dzsongun szerint bármikor szükségessé válhat egy megelőző csapás.