Háborús bűncselekmény volt a szíriai kórházbombázás?

Háborús bűncselekmény volt a szíriai kórházbombázás?
Írta: Euronews

Franciaország és Törökország szerint az észak-szíriai kórházak bombázása háborús bűncselekmény. Az ENSZ szerint a térségben legkevesebb ötven embert

Franciaország és Törökország szerint az észak-szíriai kórházak bombázása háborús bűncselekmény. Az ENSZ szerint a térségben legkevesebb ötven embert öltek meg az egészségügyi és oktatási intézményekbe becsapódó rakéták.

A török külügyminiszter Oroszországot teszi felelőssé a támadásokért – Moszkva egyelőre nem kommentálta a vádakat.

- A helyszínen tartózkodók közül mindenki, az orvoscsapat, a páciensek mind egybehangzóan azt állítják, hogy az oroszok hajtanak végre légicsapásokat, ugyanakkor az információ mégsem teljesen világos, ugyanis megint csak mások teljesen mást mondanak: szerintük szárazföldi támadásról van szó – mondta Isabelle Defourny, az Orvosok Határok Nélkül nevű szervezet munkatársa.

A szíriai elnök közben kétségeinek adott hangot a múlt heti müncheni egyezmény sikersségét illetően, vagyis, hogy tényleg sikerülhet-e záros határidőn belül felszámolni az erőszakot a polgárháború sújtotta országban.

- A leghatározottabban elítéljük a támadást, álláspontunk szerint a leghatázottabban ellentmond a pénteken Münchenben elfogadott kötelezettségvállalásoknak, vagyis a közös érdeknek, hogy az erőszak megszűnjön, a civilek hozzájuthassonak a humanitárius segítséghez. Ezek életbevágóan fontos feltételek – közölte Susan Rice, amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó.

A török hadsereg videót töltött fel a világhálóra arról, hogy hogyan bombázza a török haderő a kurd fegyveresek észak-szíriai állásait, harmadik napja.

kapcsolódó cikkek