Magyar huszárok londoni társberletekben
HIRDETÉSAz a mondás járja a londoni magyarok között, hogy ha stabil munkája van valakinek, és tovább marad egy évnél, akkor albérletek fizetése helyett érdemes saját lakást venni. Annyi igazság kétségtelenül lehet a magát évtizedek óta tartó tanácsban, hogy egy-egy tisztességes lakás albérleti díja semmivel sem kevesebb a brit fővárosban, mint egy ugyanakkora lakás hitelének egy havi törlesztőrészlete.
Míg az albérlet árát havonta (Angliában rendszerint hetente) úgymond „kidobjuk az ablakon”, a saját lakás utáni törlesztőrészleteket már magunknak fizetjük. Akad olyan hitelkonstrukció is, ami lehetővé teszi, hogy aki hamarabb adná el lakását, mint ahogy letörlesztette a teljes árat, az a pillanatnyi pénzügyi helyzetnek megfelelően szállhasson ki, és a félig megvásárolt lakást adhassa el. Emiatt tartja magát régóta a vélekedés, hogy aki hosszabb időre tervez maradni Londonban, az ne albérletre „szórja a pénzt”.
Az ún. mortgage, azaz a lakásvásárlás során keletkező jelzálog ráadásul az ingatlan vételárán felül tartalmazhatja a lakás felújításához és berendezéséhez szükséges kölcsönt is. Ezt a bátrabb konstrukciót azoknak ajánlják a bankok, akiknek a fizetése lehetővé teszi a szokásosnál valamivel magasabb havi törlesztőrészlet vagy a hosszabb távú futamidő finanszírozását, de az új otthon megvásárlásakor nem áll rendelkezésre egy összegben a felújítás és a berendezés költsége.
A személyi kölcsönnel kombinált lakáshitel épp ezért népszerű az angolok körében is, jóllehet a törlesztőrészletek az átlagember számára megterhelők. Ennek enyhítésére találták ki a spare roomot, ami az alaprajzon még vendégszobaként szerepel, a valóságban viszont albérleti szoba funkciót kap. Így válik a friss lakástulajdonos azonnal land lorddá vagy ladyvé, aki megosztja a közös helyiségeket egy lodgerrel, azaz a vendégszoba albérlőjével. Az így elszállásolt ismerős vagy idegen után szedett szobadíj jelentősen mérsékli a banknak fizetendő havi törlesztőrészletet, a lakás kifizetése után pedig mellékes jövedelemként lehet számottevő.
És hogy mibe kerül egy londoni lakás?
A vicc, miszerint egy londoni garzon egy budai villa ára, mára igazzá vált. 120 millió forint alatt nem találni a piacon élhető minigarzont, vagyis egy harminc négyzetméteres otthont. Elegánsan stúdiónak hirdetik, ha nem szabdalják fel falakkal, megnövelve ezáltal a belső tér érzetét. Londonban azonban 25 négyzetméter felett megszokott, hogy falakkal kialakított funkcionális helyiségekkel érjék el, hogy lakásnak lehessen nevezni egy apartmant.
Már a kétezres évek elejére is annyira megdrágultak a belvárosi lakásárak, hogy az angolok többsége a kettes és hármas zónába költözött, de sokan még messzebb. Köszönhetően a remek elővárosi vasúti közlekedésnek, nagyon gyorsan elérhető a centrum a londoni külvárosokból, így szívesen költöztek ki azok, akik nem tudták megfizetni a belvárosi árakat.
A londoni olimpia előtt már annyira meredeken felszaladtak az árak az egyes zónában és a kettes zóna jó fekvésű helyein, hogy a legtöbbek számára elérhetetlenné váltak a méregdrága belvárosi lakások. A centrum drágulásával megélénkült külvárosi ingatlanpiac természetesen felhúzta a hármas, négyes és ötös zónában is a lakások árát. A budapesti lakásárak több mint ötszörösével kell kalkulálnunk London külső területein is, a belváros esetében a tízszeres szorzó jó árnak mondható.
Marad az albérlet, leginkább társbérlet
Bár Londont a második legnagyobb magyar városként emlegetjük, a kitelepült magyarok közül kevesen olyan jól képzettek vagy sikeresek, hogy eljussanak saját lakás megvásárlásáig. A legtöbben albérletekbe kényszerülnek. Rendszerint heti bérleti díjjal hirdetik meg a kiadó lakásokat, vagy szobákat, így éves szinten nem 12 hónap, hanem 52 hét után kell fizetni, ami 4 héttel (vagyis majdnem egy hónappal) több kiadást jelent a Magyarországon szokásos havi díjakhoz képest.
Albérletet bármelyik kerületben, bármelyik utcában, és nem túlzás, hogy bármelyik általunk választott háztömbben találunk. Egyedül lakni hatalmas luxus. A belvárosban már-már a megfizethetetlen kategória. A jól képzett, fehéringes állásban lévő harmincasoknak is nagy kiadást jelent a heti 400 fonttól kezdődő bérleti díj. Ennyit kérnek a legkisebb garzonokért is a bérlőktől, ami havi szinten több mint 1600 font, vagyis több mint 670 ezer forint.
Külvárosban vagy pincében?
Londonban az egérlyukat is ki lehet adni. És mivel ki is veszik, így nem túlzó ez a mondás sem. A magas bérleti díjak miatt a legtöbb londoni magyar egyszerre több trükköt kombinálva kénytelen spórolni. Emeleti lakás helyett szuterén, belváros helyett külváros, önálló albérlet helyett társbérlet.
A szuterén Londonban tényleg az utca szintje alatt fekvő pince. A brit fővárosban általánosan elterjedt építészeti megoldásnak, a járda és a ház között húzódó világítóároknak köszönhetően szinte valamennyi épület pincéjében laknak. A keskeny árok pont annyi fényt és levegőt enged a pincehelyiségek ablakaihoz, hogy ki lehessen adni lakásként.
Attól önmagában nem lesz nagyságrendileg olcsóbb az albérlet ára, ha pincelakást választunk, mivel Londonban az irányítószámot is meg kell fizetni. A már említett 1600 fontos albérleti áron rengeteg szuterént kínálnak az egyes zónában, a különbség mindössze annyi, hogy valamivel nagyobbak, mint az emeleti lakások, így többen is összeköltözhetnek.
A külvárosi lakások természetesen olcsóbban kivehetők, és mivel általában nagyobbak, mint a centrumban, ezeket is megoszthatják egymás között lakótársak.
Általános a Londonban élő magyarok körében, hogy nem lakást, csak szobát bérelnek. Leggyakrabban két-három idegen vagy jobb esetben barát él egy lakásban, külön hálószobákban, de megosztva a konyhát és a fürdőszobát.
Lehet boldog az ember társbérletben? Három történet.
HIRDETÉSRóbert 14 éve költözött Londonba, azóta bolti eladóként dolgozik a Sohóban. Néhány butik után egy szexshopban talált munkát, itt egy kicsivel többet fizetnek, mint egy ruhaüzletben. A belső nyugat-londoni Earl’s Court előkelő bérpalotáinak egyikében ajánlottak neki egy számára is megfizethető szobát, természetesen a pincében. A közös helyiségekben neon világít, a három hálószoba mindegyikét más náció lakja. Az albérlet három lakója különösebben nem barátkozik, de Róbert Londont nagyon szereti, úgy fogalmaz: „Semmi pénzért nem mennék haza Magyarországra!”.
Charlie angol. Mivel vidéki, ugyanúgy albérletbe költözött, mint a legtöbb Londonban dolgozó külföldi. Általában az angol fiatalok azok, akik az ún. hierarchikus társbérletek fejei. Maguk is albérlők, de mivel ők választották a lakást, a szobákat kiadják további albérlőknek. Charlie egy alapítványnál önkéntes, amíg nem talál munkát. Háromszobás sorházat vett ki Dél-Londonban, a Brixton és Elephant & Castle közötti Loughborough Junction állomásnál, még épp a kettes zóna szélén. A három szobából a kertkapcsolatosba költözött be, az utcára néző földszintit kiadta a szerelőként dolgozó magyar Gábornak, az emeletit pedig egy ukrán szobafestőnek, Ivánnak. Gábor elmondása szerint a három fiatalt hamar összehozták a közös vacsorák, szoros barátság szövődött közöttük. Egészen addig volt jó együtt lakni, amíg Gábor rá nem jött, hogy Ivánnal kettejük szobadíjai nagyrészt Charlie albérleti költségét is fedezik, ekkor az angol fiú kénytelen volt új lakótársakat keresni.
Bea a Covent Gardenként is emlegetett Royal Opera House büféjében ismerte meg azokat a magyar lányokat, akikkel összeállt egy társbérletbe. Az ő történetük maga a tökéletes spórolás, ennél gazdaságosabban nem lehet albérletet kivenni. Négyen álltak össze egy kétszobás lakásra, ketten-ketten „forró ágyváltókként”. Ketten éjszakai műszakban vendéglátóznak, ők nappal alszanak, kvázi melegen tartva az éjszaka alvó két nappali műszakos lány ágyát. Bea tanulni ment ki Angliába, agykutató szeretne lenni. Az egyetem mellett azonban munkát kellett vállalnia, így lett pultos a Királyi Operaház emeleti büféjében. Itt elég késő délután kezdeni, este tízkor már végez, az éjjeli alvás után napközben az egyetemen lehet. Azt maga is elismeri, hogy így nem mehet sokáig, négy pincérlány élete két szobában nagyon feszített napi tempót diktál, emellett nehéz komoly tanulmányokat folytatni. Ráadásul ott vannak a szabadnapok, amikor a szobák lakói úgymond feltorlódnak a lakásban.