EventsEseményekPodcasts
Loader
Find Us
HIRDETÉS

Napelemes drónokról szórná a netet a Facebook

Napelemes drónokról szórná a netet a Facebook
Szerzői jogok 
Írta: Pálfi Rita
Közzétéve:
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A hatalmas szárnyú, de nem túl nehéz robotrepülők akár hónapokig keringhetnek a levegőben.

HIRDETÉS

A becslések szerint körülbelül ötmilliárd embernek nincs megbízható internetkapcsolata a világon. A Facebook legfrissebb bejelentése alapján készen áll arra, hogy (dollár)milliárdokat költsön arra, hogy változtasson ezen – számolt be róla az Engadget.

A napelemes drónokat gyártó brit Ascentát tavaly kaparintotta meg a cég, és bele is vágtak egy, a netszórásra alkalmas eszköz kifejlesztésébe. A robotrepülő neve Aquila, hatalmas – a Boeing 767-esénél is nagyobb – fesztávolságú szárnnyal bír (körülbelül 47 méter). Az óriási szélességhez viszonyítva pehelysúlyú a gép: annyit nyom, mint egy kisebb személygépkocsi. A drónfejlesztő csapatnak olyan eszközt kellett létrehoznia, ami akár három hónapig is képes 18-27 ezer méter magasan keringeni a levegőben, ez azt jelenti, hogy kétszer annyival a föld fölött repül, mint az utasszállító gépek.

Az elképzelések szerint csaknem ezer napelemes drónra lesz szükségük ahhoz, hogy beterítsék nagy sebességű internetkapcsolattal a Földet. A Facebook egyébként más, műholdas fejlesztések iránt is érdeklődik, ezeket főként azokon a területeken használnák, amik túl távolinak vagy nem megfelelőnek tűnnek a drónos netszórásra.

“A világon minden emberhez szeretnénk eljuttatni a szolgáltatásunkat – nyilatkozta Yael Maguire, a Facebook Connectivity Lab nevű részlegének vezetője a New York Timesnak.

Idén nyáron kezdik meg a napenergiával működő drónok próbarepüléseit, de a valós munkába állításukig évek telhetnek el. A Facebook nagy versenytársa az internetkapcsolat terjesztésében a fejlődő országokban a Google, akik drónok helyett léggömböket vetne be a célra.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Dánia a közösségi média szigorúbb szabályozására törekszik

Hamarosan szentté avatnak egy olasz fiút, aki az interneten népszerűsítette a katolikus vallást

Az önkéntelen cölibátus kultúrája sejlik fel az ausztráliai késes támadás mögött