Newsletter Hírlevél Events Események Podcasts Videók Africanews
Loader
Hirdetés

Az ajatollah dühödt, az elnök bizakodó nyilatkozatot tett az iráni atomtárgyalásokról

Az ajatollah dühödt, az elnök bizakodó nyilatkozatot tett az iráni atomtárgyalásokról
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
Közzétéve:
Megosztás Kommentek
Megosztás Close Button

Van még néhány kritikus pont, de nem kizárt, hogy dűlőre jutnak március végéig - mondja Kerry. Zarif ebben nem reménykedik.

Harcias beszédet mondott Irán teljhatalmú vallási vezetője szombaton az ország második legnagyobb városában, a 2,5 milliós Meshedben.

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Szerinte Washington végső célja, hogy megfélemlítse, majd szembefordítsa Irán lakosságát az ország vezetésével.

Hamenei ajatollah úgy látja, hogy az Egyesült Államok hergeli Teherán ellen a világot, és az amerikai vezetés felelős elsősorban az atomprogram miatt kivetett szankciókért is, amelyek súlyos válságba taszították az iráni gazdaságot.

Irán elnöke, Haszan Rohani ugyanakkor a megegyezés lehetőségéről beszélt. Szerinte most van esély a megállapodásra, amely hasznára lesz majd mindenkinek: Iránnak, a térségnek és az egész világnak.

Az amerikai külügyminiszter, aki a héten Lausanne-ban tárgyalt az iráni diplomácia vezetőjével, azt hangsúlyozta szombaton, hogy lényegi előrelépés történt az elmúlt napokban, és ennek alapján korántsem kizárt, hogy lesz keretmegállapodás az iráni atomprogramról a hónap végéig.

John Kerry kitért a Hatok – Teherán által vitatott – egységére is mondván, hogy Washington, az európai hatalmak, Kína és Oroszország között nincs vita az iráni atomprogramot illetően.

John Kerry szombaton Londonba repült, hogy ott a brit kormányfővel, a német kancellárral és a francia elnökkel egyeztessen erről.

Az atomtárgyalások jövő hét közepén folytatódnak Svájcban.

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
Megosztás Kommentek

kapcsolódó cikkek

III. Károly király arlingtoni megemlékezéssel zárja amerikai állami látogatását

Az USA egy "Tengeri szabadság" koalícióhoz keres partnereket, hogy megnyissák a Hormuzi-szorost

Trump katonai lehetőségeket fontolgat Irán ellen: "A vihar közeleg"