NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Európa új hangjai

Európa új hangjai
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Elektronikus zenészeket, hangművészeket támogat egy új európai kulturális platform, a SHAPE.

HIRDETÉS

Az elektronikus zene és a hang-művészet új tehetségeinek ad bemutatkozási lehetőséget az új európai program, a
SHAPE.

- Sok időt töltök itt, a házi stúdiómban – mutat körbe Ketev. – Most fejezem be az egyetemi mesterképzést művészet és média szakon. Előtte két évig klasszikus zenei egyetemen tanultam. Nagybőgőn játszom, és akkoriban elsősorban zenekari zenész akartam lenni. Azért fordultam az elektronikus zenéhez, hogy elszakadjak ettől, és a saját lábamra állhassak. Amit csinálok, egyfajta poszt-techno, mert a techno esztétikáját használom, de nehéz a zenémet definiálni, mert eléggé absztrakt.

Ketev egyike a SHAPE zenészeinek, ez a program a hangokkal dolgozó innovatív művészek munkáját népszerűsíti Európa-szerte. A kezdeményezést, amelyet a Kreatív Európa program támogat, a CTM zenei művészeti fesztiválon mutatták be Berlinben. 2018-ig az európai fesztiválok által kiválasztott negyvennyolc zenész fellépéseken és konferenciákon mutathatja be a saját különleges világát.

- Egy olyan műfajban kötöttem ki, amelyet jobb híján hang-portrénak nevezek, mert a zenémen keresztül történeteket mesélek – mondta az Euronews riporterének Kathy Alberici, a negyvennyolc résztvevő egyike. – Érdekel a hangok neurológiai vetülete, sok olyan projekt van, amely a zenére adott pszichoszomatikus válaszokat, gondolattársításokat vizsgálja.

- A SHAPE tizenhat fesztiválja különböző rendezvényeket szervez egész évben – mondta Rihards Endrikson, a program koordinátora. – Mindannyian új hangokat akarunk hallani, új képeket látni – ez köt össze minket. Érdekel az improvizáció, a gyümölcsöző tévedések – szeretnénk, ha a végeredmény minket is meglepne.

A résztvevőket nem pusztán az ismertség vágya hajtja.

- A nők egyértelműen kevésbé vannak jelen a klubszíntéren, az elektronikus zenében, és ez baj – szögezte le Borusiade, a román lány 2002-ben érkezett Berlinbe . – Az egész olyan, mint egy exkluzív férfiklub, ahová egy nőnek belépni elég félelmetes.

- A fiatalok azt hiszik, hogy ha valami népszerű, az garancia a minőségre. Szerintem ennek pont az ellenkezője igaz: ha valami népszerű, akkor a legjobb korszaka már mögötte van – szögezte le Rihards Endrikson. – Mi azzal próbálkozunk, hogy akkor csípjük el a nagy dolgokat, amikor éppen létrejönnek.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Nem igaz, hogy a fiatalok nem olvasnak

Egymillió Erasmus-bébi Európában: egy ösztöndíj, amely megváltoztathatja az életedet

A krump Hollandiába megy