NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

ENSZ BT: mindenki a közel-keleti békén dolgozik

ENSZ BT: mindenki a közel-keleti békén dolgozik
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Két határozattervezet is a Biztonsági Tanács elé kerülhet a palesztin állam ügyében még a héten.

HIRDETÉS

Az izraeli kormányfő Rómában tárgyalt hétfőn a palesztin államiság feltételeiről az amerikai külügyminiszterrel, miután rövid megbeszélést folytatott zárt ajtók mögött az olasz kormányfővel is.

Benjamin Netanjahu azt már korábban kijelentette, hogy nem enged semmiféle nyomásnak az izraeli csapatkivonás ütemezését és határidejét illetően. Ezzel arra a javaslatra utalt, amelyet Jordánia terjeszt majd elő az ENSZ Biztonsági tanácsában szerdán.

A közel-keleti béketárgyalások legutóbb tavasszal jutottak holtpontra. A vita tárgya változatlanul a palesztin foglyok elengedése, még inkább a megszállt területeken folyó izraeli telepbővítés volt.

Jordánia szerdán az ENSZ BT-ben a palesztinok elképzelését tolmácsolja majd. Eszerint Jeruzsálem 2016 végéig kapna haladékot a ciszjordániai kivonulásra, illetve a palesztin állam elismerésére az 1967 előtti határokkal.

Az amerikai külügyminiszter hétfőn délután Párizsban tárgyalt a másik javaslatról, amelyet Franciaország, Nagy-Britannia és Németország vezet majd elő a Biztonsági Tanácsban. Úgy tudni, hogy a palesztinok ezt elfogadnák.

John Kerry kedden Londonba utazik, hogy a palesztin főtárgyalóval és az Arab Liga küldöttségével egyeztessen a két tervezetről az ENSZ Biztonsági Tanácsának szerdai ülése előtt.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Izraeli és olasz kémek haltak meg egy rejtélyes hajóbalesetben Olaszországban - egy 007 történet?

Mit jelent Izraelnek a „teljes győzelem”? Mikor érhet véget a gázai háború?

Guterres teljes támogatásáról biztosította az UNRWA-t