A légitámadások célkeresztjében egy olyan szélsőséges fegyveres csoport van, amelynek célja, hogy megszerezze a szíriai és iraki olajmezőket.
A politikai döntéseknek nagyon súlyos gazdasági következményei vannak, ahogy azt láthattuk is a pénzpiacokon azután, hogy a szövetségesek megkezdték a légitámadásokat. A kérdés most az, mi lesz akkor, ha a háború folytatódik.
A nemzetközi koalíció, élén az Egyesült Államokkal a világ egyik leggazdagabb szélsőséges fegyveres csoportjának felszámolására szövetkezett.
A szíriai és iraki célpontok elleni légitámadások célja az volt, hogy elvágja a szervezet pénzügyi utánpótlását.
A magát Iszlám Államnak nevező fegyveres szervezet fő bevételi forrása az olajból származik. Csempészhálózataikon keresztül a térségben hihetetlen alacsony áron adják a nyersanyagot. Egyes becslések szerint így napi 3 millió dollár bevételhez jutnak.
Szakértők szerint Észak-Irakban 7 olajmező és a hozzá tartozó finomító, míg Szíriában 6 olajmező felett már ők gyakorolják a kontrollt.
A nyersolaj feketekereskedelme komoly hatással lesz a két ország GDP-jére is.
A légicsapások komoly hatással voltak az Európai Unió és az Egyesült Államok gazdaságára, de a legsúlyosabb veszteségeket azok a cégek szenvedték el, amelyek a térségben működnek.
A geopolitikai feszültségek miatt rengeteg befektető hagyta el a térséget. A brit kormányfő arra hívta fel az Egyesült Államok és szövetségesei figyelmét, hogy a fegyveresek elleni küzdelem évekre megbéníthatja a térség gazdaságát.
- Az a légi hadviselés, amit az Egyesült Államok és szövetségesei végeznek, megingatja a dzsihadista szervezetet? Mit gondol a piac hosszú távon hogyan reagál majd minderre?
- Igen, azt hiszem a hatások már jelentkeznek. Hozzá kell tenni, hogy a piacok általában érzékenyek az ilyen konfliktusokra. De azt gondolom, hogy a piac idővel korrigál és hosszabb távon nem lesz súlyos negatív hatása a harcoknak. Persze akkor más lesz a helyzet, ha a mostani harcokból regionális háború lesz – mondta Nour Eldeen Al-Hammoury-t az ADS Securities piaci elemzője. – Sokkal fontosabb azt látni, hogy az unió és az Egyesült Államok gazdasága gyengül. A Közel-keleten pedig rengeteg a lehetőség és sokkal jobb a likviditás is.
- Milyen hatással vannak az arab világ olajkereskedelmére a légitámadások?
- Mit gondol, a légitámadásokkal blokkolni tudják a dzsihadista szélsőségesek pénzügyi forrásait?
– Erre a kérdésre egyelőre nem lehet választ adni. Ami tény, hogy a dzsihadistáknak egyre több az ellensége. Megítélésem szerint a szervezet előbb vagy utóbb marginalizálódik, nem lesz szövetségesük. Épp ez az amit a most összeállt szövetséges országok el szeretnének érni, de majd meglátjuk, hogy mi lesz az eredmény. A pénzügyi forrásik utánpótlását nagyon sok minden befolyásolja és ne feledkezzünk el arról sem, hogy a Föld északi felén hamarosan kezdődik a tél.