HIRDETÉS- Lengyelország tiltásra alapuló, hatástalan drogpolitikája anakronisztikus és túlhaladott. Elég, ha csupán a kezelőrendszert vesszük alapul, mely a nemzetközi trendekkel ellentétben a függők kezelésének legjobb módját harminc évvel ezelőtti módszerekre alapozva, a társadalomtól való teljes elzárásukban látja – indul a Függők Személyiségi Jogaiért nevű lengyel szervezet 2013 nyarán publikált, legutóbbi jelentése.
A civilek kezdeményezésre 2009-ben létrehozott szervezetet a jelentés szerzői, Agnieszka Sieniawska és Jacek Charmast közösen működtetik. Mindennapi feladataik közé tartozik az ingyenes jogi tanácsadás és segítségnyújtás olyan drogfogyasztók számára, akik nem ismerik a törvényt és akik sokszor nem képesek megvédeni saját érdekeiket. A jelentés megírására – melyben száznál is több függő esetét vizsgálták – részben ez is ösztönözte őket.
Egy elnyomó és eredménytelen törvény
Írásuk első része a lengyel drogellenes politika büntetőjogi hátterére és elnyomó jellegének hatástalanságára fókuszál.
A lengyel drogtörvény Európa legszigorúbbjai közt van. A 2005 július 29-ei, a drogfüggőség elleni harcot segítő törvény bünteti a drog terjesztését és birtoklását is, legyen szó bármekkora mennyiségről. Bárki, akinél akár kevesebb, mint egy gramm kannabiszt találnak, akár három év börtönbüntetéssel sújtható.
A rendkívül szigorú törvény elsősorbna azt a célt szolgálja, hogy segítse a rendőrség munkáját a drog ellen folytatott háborúban. Ennek ellenére a majdnem tíz évvel a törvény hatályba lépése után mért eredmények nem igazolják ezt az elképzelést: a törvény se a drogfüggők számát nem csökkentette, se a rendőrség munkáját nem segítette igazán a termelés, kereskedés és csempészet lefülelése terén. Ennek inkább épp az ellenkezője történt, a droghoz kapcsolódó bűnözés nőtt, az új, szintetikus dizájner-drogok iránti érdeklődés pedig megsokszorozódott.
Rossz ügyészségi gyakorlat
2011 áprilisában a drogtörvényt jelentős mértékben módosították és bevezették a 62a cikkelyt, ami lehetőséget ad rá az ügyésznek és a bíróságnak, hogy felfüggesszék az olyan egyén elleni eljárást, akinél csak csekély mennyiségű, személyes használatra szánt drogot találtak.
Egy másik cikkely (70a) arra kötelezi az ügyészt, hogy a büntetőjogi eljárás előkészítő fázisában gyűjtsön egyértelmű információkat a vádlott drogfogyasztási szokásairól, és állapítsa meg a függőség mértékét. Az intézkedés célja, hogy a függőket előzetes letartóztatás helyett inkább minél hamarabb orvosi segítséghez juttassa. A fent már idézett jelentés azonban kimutatta, hogy a felfüggesztéssel az ügyészek a vizsgált esetek csupán 11 százalékában éltek. A többi esetben a bírák voltak azok, akik felfüggesztették az eljárást.
A jelentés szerzői szerint a drogfogyasztás a rendőrség és az ügyészek számára nem más, mint « kellemes ellenség » mivel a drogellenes háború statisztikáival szépen el tudják kendőzni a drogkereskedelem és a valódi bűnözők ellen harcban tanúsított alkalmatlanságukat.
Alkalmatlan kezelőrendszer
- Elavult, használhatatlan és a páciensek igényeinek kielégítésére teljesen alkalmatlan – jellemzi a tanulmány második része a lengyel kezelőrendszert, mely még ma is az 1970-es évek módszereivel dolgozik. Alapelvei közt szerepel a páciensek 1-2 éves elzárása a külvilágtól valamely intézetbe, a detoxikáció és az erőltetettt absztinencia.
A szerzők szerint ez azonban zsákutca, mivel nem veszi figyelembe a függők valódi szükségleteit: miközben minden erejével az erősen függőkre koncentrál, teljes mértékben elfeledkezik a droggal éppen csak kísérletező fiatalokról.
A másik nagy hiba, hogy nincsenek rehabilitációs, átmeneti központok sem, ahol a terápia befejezése után a nehézségekkel küzdők visszatérhetnének a mindennapi életbe. Ennek eredményeképp a zárt intézetekben kezeltek 73 százaléka életében legalább még egyszer visszatér ide.
Az erőforrások monopolizálása
Sieniawska és Charmast egyértelműen rámutatnak az okokra, amik miatt a lengyel ellátórendszer nem funkcionál úgy, ahogy kellene. Ezek közül a legfontosabb az, hogy a drogfüggők kezelésére fordított eszközök 75 százalékban a lengyel Nemzeti Egészségügyi Alaphoz (NFZ) tartozó, zárt drogrehabilitációs intézetek kezében vannak. A két szerző szerint ez is jól mutatja az erőltetett lobbizást, ami ezen a területen folyik: ha a 80-as, 90-es években létrehozott, zárt drogrehabilitációs intézmények talpon akarnak maradni, szükségük van páciensekre. Márpedig azok csak akkor mennek hozzájuk, ha más, modernebb intézményekbe nincs lehetőségük bejutni.
Az esközök és erőforrások ilyen szintű monopolizálása ahhoz vezetett, hogy a másfajta, külföldön már bevált módszerek – mint például az ambuláns kezelés vagy a szubsztitúciós kezelés, melyeket sokszor a kezelhetetlen függőség egyetlen megoldásának tartanak – ellehetetlenülnek vagy ki sem alakulhatnak. Pedig az ilyen módszerekre nagy szükség lenne, mivel a lengyel igazi narkofób, a drogosoktól nagy távolságot tartó társadalom, mely gondolkodásmódot « a jelenlegi modell hosszútávú fenntartásának érdekében » csak erősítenek bennük.
Regionális különbségek
Mivel Lengyelországban a drogellenes politikát regionális szinten alkalmazzák, a különböző régiók közt hatalmas eltérések is lehetnek. A jelentés kiemeli, hogy a helyi tisztviselők sokszor nem, vagy egymástól nagyon eltérő mértékben tartatják be a nemzeti drogstratégiákat, és sok esetben nagy befolyással vannak rájuk azok a nem kormányzati szervek is, akik a jelenlegi kezelési módszerek fenntartásában érdekeltek.
A jelentés ajánlása ennek megváltoztatására : « az emberi jogok tiszteletben tartása mellett csökkentsük a károkat minimálisra ». Emellett ajánlják még a drogellenes háború optimalizálását a jelenlegi helyzetre, a függők segítését, és a személlyes használatra szánt, csekély mennyiségű drogbirtoklás dekriminalizációját, a javasolt kezelések válozatosságát, a helyettesítő kezelés bevezetését és az orvosi célra szánt kannabisz legalizálását.
A lengyel Drogellenes Politika-hálózat terapeutákat, orvosokat, jogászokat, szociális munkásokat és nem-kormányzati szervek képviselőit tömörít, akik mindennapi szinten dolgoznak együtt függőkkel. 2008-as létrehozása óta a hálózat több akciót is indított a drogellenes törvény megváltoztatásáért, és hogy küzdjön a lengyel drogfüggők megbélyegzése és diszkriminációja ellen.